2016-06-22 10:46:18• hírek • Gazda Árpád/ MTI

Iohannis: a kisebbségpolitika a béke kulcsa

A harmonikus román-német kapcsolatokat, és a romániai német közösségnek az ebben betöltött szerepét méltatta Joachim Gauck német államfő és Klaus Iohannis román államfő azon a látogatáson, amelyet Nagyszebenben a romániai német kisebbség érdekvédelmi szervezeténél, a Romániai Német Demokrata Fórumnál (FDGR) tettek kedden.

A két államfő a korábban Iohannis által vezetett polgármesteri hivatalban kezdte nagyszebeni látogatását, majd felkereste a város evangélikus templomát és a német nyelvű Brukenthal gimnáziumot.

Klaus Iohannis a német fórumnál mondott beszédében - melyet az elnöki hivatal honlapján tettek közzé - kijelentette: mára már megcáfolhatatlan, hogy a kisebbségpolitika alapvetően fontos a regionális béke és stabilitás biztosítása szempontjából. Úgy vélekedett, hogy modell értékű a románok és az erdélyi szászok, svábok tiszteleten alapuló harmonikus együttélése és szolidaritása. Szerinte a példás együttélés büszkeségre ad okot, de ugyanakkor magasra is teszi a mércét.

Iohannis meggyőződését fejezte ki, hogy a - korábban általa vezetett - német fórum ezután is az összekötő kapocs szerepét tölti be Románia és Németország kapcsolataiban, és képviselői ezután is "hozzájárulnak a kétoldalú kapcsolatok elmélyítéséhez, de ahhoz is, hogy egy nyitott, toleráns Románia képét tükrözzék, amelyik a jövő felé tekint, de nem felejti el a múltját".

A román államfő köszönetet mondott Joachim Gaucknak azért a támogatásért, amelyet a német állam nyújt a romániai német tannyelvű iskolák fenntartásához. Mint fogalmazott, ezek az iskolák nagy népszerűségnek örvendenek a román többség soraiban is. Az Agerpres hírügynökség hozzáfűzte, hogy a nagyszebeni német gimnázium tanulóinak csupán a tíz százaléka német anyanyelvű. Klaus Iohannis örömmel állapította meg, hogy az erdélyi szász épített örökség beépült a román kulturális térbe, és a román állam is törekszik arra, hogy megőrizze és élettel töltse meg a szász műemlékeket.

Joachim Gauck a német fórumnál elmondott beszédében megállapította: a romániai németek anélkül vesznek részt a román demokrácia építésében, hogy a múlt súlyát kellene viselniük. "A mi nyelvünkön a múltban csúnya dolgokat is mondtak, ezért fontos, hogy ugyanazt a nyelvet ma a szolidáris együttélés, a demokrácia, a szabadság és a jogállamiság megfogalmazására használjuk" - idézte szavait az Agerpres hírügynökség.

A német államfő örömét fejezte ki amiatt, hogy Romániában nincsenek román-német konfliktusok. "Ez ajándék egy olyan világban, amelyikben sokan félelemmel politizálnak, és inkább az elkülönülésre, mint az együttélésre gondolnak" - állapította meg Joachim Gauck német elnök.

A két államfő a délután folyamán Nagydisznódra (Cisnadie) utazott, ahol meglátogatták az egyik legszebb és legépebben megőrzött erdélyi szász erődtemplomot.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: