2016-07-05 11:03:50• hírek • MTI

Iohannis: Romániának új országprojektre van szüksége

Romániának új országprojektre van szüksége, amelyben meghatározza közép- és hosszú távú jövőképét az Európai Unióban - jelentette ki Klaus Iohannis román államfő hétfőn, miután második alkalommal konzultált Dacian Ciolos miniszterelnökkel, Mugur Isarescuval, a jegybank kormányzójával és a pártvezetőkkel a brit népszavazás után kialakult helyzetről.

Az elnök szerint a konszenzussal elfogadandó közös célkitűzésben azt kell tisztázni: hogyan látja Románia helyét és szerepét, illetve "ambícióinak mértékét" az Európai Unióban. Mint mondta: lassan tíz év telt el Románia uniós csatlakozása óta, ezért minden politikai párt elismerte, hogy szükség van újabb országprojektre. Annak ellenére, hogy Romániában az idén választási év van, a pártok mindegyike kész részt venni a közös munkában - jelezte Iohannis.

Az elnöki hivatal közleménye szerint a tanácskozás témája a brit népszavazás következményeinek kiértékelése volt, a bukaresti sajtó értesülései szerint pedig az államfő a múlt heti rendkívüli európai uniós csúcstalálkozón elhangzottakról tájékoztatta a pártvezetőket, erről azonban Iohannis semmit sem közölt rövid sajtónyilatkozatában.

A román államfő a brit népszavazás után tartott június 24-i első válságtanácskozás alkalmával leszögezte: Románia elkötelezett marad az európai projekt mellett. Úgy vélte, hogy az Európai Unió nagyon értékes projekt, amelyet újra kell gondolni, meg kell újítaniuk és Románia része akar lenni ennek az építkezésnek.

A románok egyik legfontosabb nemzeti célkitűzése volt az európai uniós integráció, a csatlakozás után azonban már nem volt olyan eszme, amely egységbe kovácsolta volna a nemzetet. Ideje új országprojektet közösen kidolgozni: ilyen értelemben a Brexitnek nevezett válság lehetőségeket is tartogat Románia számára - állapította meg korábban Iohannis.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: