2020-04-22 14:43:28• hírek • Közlemény

Internetes ifjúsági találkozások

Járvány idején az ifjúsági csoportvezetők online csevegőprogramok segítségével találkoznak és tartják egymásban a lelkesedés tüzét.

 

A kijárási tilalom mindenkit nehézségek elé állít. A közösségi, a kapcsolataiban élő ember keresi a lehetőségeket, hogy a fizikai, valós találkozások hiányában más módon hozza közel magához szeretteit, barátait. Így a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye ifjúsági csoportvezetői is, akik maguk kérték a Püspökség ifjúsági referenseitől az online találkozások, közös imák megkezdését. Mint elmondták, interneten követnek szentmiséket, most még többet olvassák a Szentírást, látogatják a keresztény üzeneteket közvetítő weboldalakat, de a közös ima személyessége, meghittsége továbbra is hiányzott napjaikból.

 

Először március 27-én találkoztak online formában, a napon, amikor Ferenc pápa imát vezetett és Urbi et Orbi áldást adott a Szent Péter-bazilika előtti üres téren. Aztán március 31-én ültek le a számítógépes csevegőprogram elé – nagyhéten Szatmárnémetiben az ifjúság a családosokkal együtt keresztúti ájtatosságon vett volna részt. Ekkor Simon Attila ifjúsági- és ministránslelkész bevezető és záró elmélkedéseinek keretében végezték a keresztutat. Azóta pedig péntekenként este kapcsolódnak a közös beszélgetésbe, amely minden alkalommal lelki program elmélkedésekkel, imákkal – különösképp a járvány múlásáért. A fiatalok maguk javasolnak témákat és kérik meg Tyukodi Beáta SJC. ifjúsági referenst vagy Simon Attila ifjúsági- és ministránslelkészt, hogy készüljenek elmélkedésekkel. Az imaalkalmak végén persze mindig jut idő a személyes beszélgetésekre, az örömök, nehézségek megbeszélésére.

 

“Életünk fontos Istennek, mi magunk külön-külön fontosak vagyunk. A bezártság, az elszigeteltség ellenére ezt erősítenünk kell magunkban” – hangzott el az egyik csoportvezetőtől egy alkalommal.
 

Az internetes találkozások mellett a fiatalok keresik az egyéb alkalmakat is a közös imára, így április 21-én, a különböző településekről telefonon kapcsolódva, az egyházmegye ifjúsága vezette a rózsafüzér imádkozását az Erdélyi Mária Rádióban.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: