2014-12-03 14:29:21• hírek • MTI

Interneten is látogatható az auschwitzi múzeum

A dél-lengyelországi auschwitz-birkenaui múzeum keddtől interneten is látogatható, miután az emlékhely több mint 200 kiváló minőségű panorámaképet helyezett el honlapján az egykori náci német koncentrációs és megsemmisítő tábor épületeiről - közölte Bartosz Bartyzel, a múzeum szóvivője.

"A 360 fokos panorámafotók bemutatják a volt náci német tábor hiteles helyszínét és objektumait. A képeket a szemtanúk elbeszéléseivel, történelmi leírásokkal, dokumentumokkal, fényképekkel, az egykori foglyok művészi munkáival és a tábor történetével kapcsolatos tárgyakkal gazdagítottuk" - mondta el a szóvivő.

Az interneten olyan épületek is láthatók, amelyeket a tényleges látogatók nem mindennap tekinthetnek meg, így például az őrtornyok, a 10. blokk, ahol sterilizációs kísérleteket végeztek, illetve a 11. blokk föld alatti cellái.

Piotr Cywinski múzeumigazgató elmondta, hogy az internetes megtekintés lehetősége elsősorban oktatási célokat szolgál, valamint segítséget nyújt a felkészülésben egy valóságos múzeumlátogatásra. Emellett sok távoli ország lakója számára az egyetlen esély, hogy megismerkedjenek az egykori haláltábor hátborzongató valóságával.

A két év alatt született panorama.auschwitz.org honlap lengyel és angol nyelven érhető el, és mobiltelefon-használók számára is hozzáférhető. Mint Marek Kocjan, a panorámaképek egyik alkotója elmondta, a fotókat különféle méretben, légköri viszonyok között és minden napszakban, éjjel is felvették, hogy minél hitelesebben adják vissza az objektumokat.

A náci németek 1940-ben hozták létre az auschwitzi koncentrációs tábort eredetileg lengyel foglyok számára. A birkenaui láger két évvel később jött létre. Ez lett a zsidók megsemmisítésének fő helyszíne. A táborkomplexumhoz számos altábor tartozott. Auschwitz-Birkenauban (lengyelül Oswiecim-Brzezinka) legkevesebb 1,1 millió ember pusztult el. Túlnyomó többségükben zsidók voltak egész Európából - köztük 350-400 ezer magyar zsidó -, de sok lengyel, roma, szovjet hadifogoly és más nemzetiségű rab is életét vesztette.

Ide kattintva lehet megtekinteni a virtuális múzeumot.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: