2006-03-12 20:08:22• hírek • Szatmár.ro

Interjú Király Lindával

36541.jpgEgyszerre öt lemezre írt alá szerződést az ünnepek előtt New Yorkban Király Linda

Egyszerre öt lemezre írt alá szerződést az ünnepek előtt New Yorkban Király Linda. A mindössze huszonkét éves énekesnőre a jelek szerint világkarrier vár, amelyre a szakemberek szerint külső és belső adottságai alapján minden esélye megvan.

Linda egyszerre boldog és fél, hiszen mostantól csakugyan véget ért számára a könnyed gyermekkor, és átmenet nélkül a profik és a profit kíméletlen felnőttvilágában kell boldogulnia, méghozzá teljesen egyedül.

- Nyár elején még Londonban éltél és dolgoztál, aztán egyik napról a másikra Los Angelesbe tetted át a székhelyedet, és mostantól évekig ott is lesz a „főhadiszállásod". Minek köszönhető ez az óriási változás?

- Hónapokon át dolgoztunk együtt a londoni menedzsmentemmel, már rengeteg dallal elkészültünk, amikor egy napon azt mondta a menedzserem: pakoljunk össze, repüljünk át néhány hétre Los Angelesbe, és csináljunk a helyszínen néhány igazi amerikai számot a készülő lemezemre. Aztán kaptunk egy telefont, hogy a Universal és a Motown főnökei, Doug Morris és Monthy Liptmann hallották pár dalomat, és azt akarják, énekeljek nekik élőben. Azonnal New Yorkba repültünk hozzájuk. Miután énekeltem nekik három számot a stúdiójukban, szó szerint rám zárták az ajtót, és azt mondták, innét többé nem mehetek sehová, az övék vagyok, és kész!

- Mit éreztél, amikor ezt kimondták?

- Azt sem tudtam, nevessek-e vagy sírjak örömömben, annyira hihetetlen volt az egész. Aláírtak velem egy öt lemezre szóló szerződést, amelynek értelmében öt éven át szőröstül-bőröstül az övék vagyok. Egész életemben csodáltam ezeket az embereket, és gyerekkorom óta azt mondogattam a szüleimnek, hogy én egyszer a Motown-Universallal akarok szerződést kötni, hiszen ők a világ leghatalmasabb lemezkiadói. Most ez megtörtént, de még mindig nem tudom elhinni, hogy csakugyan igaz.  

- Ha Isten és ők is úgy akarják, világsztárt csinálnak belőled, ezt már nem úszhatod meg! Szüleid mit szóltak a nagy hírhez?

- Rettentően boldogok és büszkék rám. Bármennyire hittek is bennem, azért azt legmerészebb álmaikban sem gondolták, hogy énekesként csakugyan labdába rúghatok egyszer Amerikában. Európai szerződésekben, illetve lemezekben bíztak, és azokkal is bőségesen megelégedtek volna.

- Felügyelték a szüleid a szerződéskötést? Mégiscsak az egyetlen lányuk jövőjéről meg egy óriási összegről szóló szerződésről van szó…

- A nagy pillanatban egyedül voltam New Yorkban, de négy ügyvéd öt hónapon át formálta a szerződés tartalmát, és apukám is telefonon, e-mailen tartotta velük a kapcsolatot. Tudott minden egyes betűről, vesszőről a szerződésemben. Az anyagiakat is tisztáztuk, de persze ez mind attól függ, milyen lemezeladást produkálok a jövőben.

- Londonban nagyon magányos, már-már boldogtalan voltál, most pedig még távolabb kerülsz Budapesttől, a családodtól. Los Angelesben milyen élet vár rád?

- Felborítottam az egész londoni menedzsmentem életét, költöznek utánam Amerikába. Most viszont a zsigereimben érzem, hogy LA-ben jobb lesz, mert az életemet körbefonó szabályok egyszerre szigorúbbak és rugalmasabbak. Mostantól éjjel-nappal dolgoznom kell, viszont akkor látogat meg a családom amikor csak akar, és a barátom is közel lesz hozzám, hiszen San Franciscóban él, ami csupán ötven percnyire van repülővel. Legnagyobb örömömre van egy kiskutyám is, úgyhogy soha nem leszek egyedül. Kivettek nekem egy csinos lakást, kocsim is van már, szóval figyelnek rám, most már komoly pénzeket fektetnek belém, azt akarják, hogy jól érezzem magamat. Azt nagyon sajnáltam, hogy december 23-án el kellett utaznom Budapestről, a szentestét már nem tölthettem a családommal. Dolgozni kell, de valamit valamiért…

- Annak idején New Yorkban éltél a szüleiddel, onnét költöztetek négy éve Budapestre. Mennyire ismered Los Angelest?

- Kiskoromban csak egyszer jártunk ott nyaralni, de most nyáron több időt eltöltöttem ott, így lassan kezdem megismerni ezt a várost is. Sajnos már átéltem egy kisebb földrengést, első éjjel arra ébredtem, hogy az ágyam a falhoz csapódik, és persze halálra rémültem. Csak a tévéből tudtam meg, mi történt, de mert többé nem szeretnék így megijedni, másnap felköltöztem a legfelső szintre, hogy legalább ne omoljon rám a ház, ha netán mégis történne valami.

- Januárban New Yorkban találkozott az összes zenei szuperfőnök, és döntöttek a sorsod felől. Nem izgultál?

- Jaj, dehogyisnem! Megbeszéltek mindent, meghallgatták és kiválogatták valamennyi eddig elkészített számomat. Szerencsére azt mondták, nagyon tetszik nekik az a stílus, amit képviselek, szeretik a zenéimet, a szövegeimet, hiszen a legtöbb dalt magam írom, így ez ezután is így marad. Azért közösen is átbeszéljük majd a kiválasztott számokat, és azt is együttesen döntjük el, mikor jöjjön ki az első lemezem. Csak az a biztos, hogy erre még idén sor kerül.

- Mikor kezdtél el zenét írni?

- Tizennégy éves korom körül. Kottát írni sajnos még mindig nem tudok rendesen, ezért úgy szoktuk csinálni, hogy eldúdolom a dallamot, amit a stúdióban rögzítenek a zenésztársaim, ha ez kész, megírom hozzá a szöveget is, aztán felvesszük. A dallamok csak úgy jönnek maguktól, a legtöbb jó szám mindig zuhanyozás közben jut eszembe, bár másoktól eltérően én ott sosem szoktam énekelni, inkább a kocsiban, vezetés közben szeretem kiereszteni a hangomat. De ott aztán mindent beleadok, reszkessenek a mellettem elsuhanó autósok!

- Említetted, hogy a barátod alig egy órányi repülőútra lakik tőled, San Franciscóban. Mesélj róla!

- Három éve tart a kapcsolatunk, idősebb nálam pár évvel, Simonnak hívják. Szerintem azért vagyunk meg olyan jól, mert egy szakmában dolgozunk, ő is zenész, illetve énekes, és nagyon-nagyon tehetséges.

- Mit szeretsz benne a leginkább?

- Azt, hogy erős egyéniség, határozott, férfias, okos, kedves, és jó a humora, a legfáradtabb, legkedvetlenebb hangulatomban is előbb-utóbb meg tud nevettetni. Erre Londonban nagy szükségem volt, még ha csak telefonon tudtunk is beszélgetni. Az is igaz, hogy nagyon makacs, hiszen Kos jegyű – én Halak vagyok –, viszont veszekedni egyáltalában nem lehet vele, és ezt is jó tulajdonságaként könyvelem el. Ha végre együtt lehetünk, szívesen megyünk moziba, kirándulni, vagy otthon DVD-zünk, ilyenkor többnyire főzök valami finomat, szereti a magyar ételeket, például a paprikás csirkét. Kaliforniában az a jó, hogy tudunk a tengerparton jetskizni, ugyanakkor a hegyekben van hó, ott pedig snowboardozhatunk. Mostantól persze nem számít sem szerelem, sem szórakozás, csak a munka, de azért titokban remélem, hogy Simon is jelen lesz az életemben, hiszen a családom támogatása után az ő szeretete a legfontosabb a világon. Az elkövetkező, munkával teli időszak nagyon kemény lesz.

- Karácsony előtt néhány napot a szüleiddel, testvéreiddel, barátaiddal töltöttél Budapesten. Biztosan mindig ellátnak jó tanácsokkal, de mit tudtak javasolni most? Mire legközelebb látunk, talán már világszerte ismert sztár leszel…

- Az utóbbi időben a világ összes útmutatását, bátorító szavát elmondták már a szüleim. Mindannyian tudjuk, mekkora most a tét, az előttem álló feladat „csupán" annyi, hogy meg kell hódítanom az egész világot. Ezért már csak annyit tudott mondani a papám, mielőtt felszálltam a Los Angeles-i gépre – és anyukám egyetértett vele –,  hogy „ne szórakozz, lányom, hanem dolgozz!" hölgyvilág

Névjegy:
1983 február 28-án, New Yorkban született
1999 Szüleivel és két fiútestvérével Magyarországra költözött
2000 A dívák éjszakája című produkcióban lépett fel először
2001 Komlóssy Erzsébet tanítványaként operatanulmányokba kezdett
2002 A Szerelem utolsó vérig című film betétdalát énekelte
2002 nyarán 1 millió dolláros szerződést kötött a San Franciscó-i FM Studióval
2003 nyarán Andrew Lloyd Webber darabjának, Az Operaház fantomjának női főszerepét kapta meg
2003 decemberében megjelent első szóló albuma Number 1. címmel


 

Ruttka Ildikó

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: