2009-02-11 11:42:27• hírek • Szatmár.ro

Inkubátorház létesül Nagykárolyban

Egy, a magyarországi Nyírcsászárival készülő projekt értelmében vállalkozásfejlesztési központ létesül Nagykárolyban.

A.szóban forgó projektet kedd délután mutatta be a nagykárolyi önkormányzat tagjainak Fodor Zsolt, a magyarországi község polgármestere. A több mint tízmillió euró összértékű megvalósítás lényege az volna, hogy mind Nyírcsászáriban, mind Nagykárolyban úgynevezett inkubátorházak és információs pontok jönnének létre, amelyek a munkaerő határon átnyúló közvetítésében, a vállalkozók tájékoztatásában játszanának alapvető szerepet.

A megújuló energiaforrásokkal fűtendő épületek mellett kulturális, gasztronómiai fesztiválok szervezése is része a projektnek, illetve egy hőlégballont is beszereznek, amely kitűnő reklámfelület lesz majd a partner-vállalkozások számára. Kovács Jenő és nyírcsászári kollégája kiemelték: jelenleg igen hiányos mindkét oldalon a vállalkozók közötti együttműködés, a projekt lehetőséget nyújt majd arra is, hogy bizonyos munkálatokat határon túli alvállalkozókkal végeztessenek a cégek.

A nagykárolyi Polgármesteri Hivatal tanácstermében került sor a projekt bemutatójára

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: