2017-05-18 11:08:52• hírek • Szatmár.ro

Ingyenes tárlatlátogatás a Múzeumok Éjszakáján

Május 20-án a kiállítások mellett izgalmas programok várnak Szatmár megye múzeumaiban.

Idén május 20-án, azaz szombaton 18 órától éjfélig tartanak a Múzeumok Éjszakájának programjai. Ekkor a Szatmár Megyei Múzeumhoz tartozó intézmények ingyenesen lesznek látogathatók Szatmárnémeti mellett Nagykárolyban és Tasnádon is. A tárlatok mellett pedig egyéb programok is várják az érdeklődőket.

A Szatmár Megyei Múzeum központi épületében például meg lehet majd tekinteni a régészeti és néprajzi állandó kiállítást, valamint két időszakos tárlatot. A múzeum előterében az Aztékium Kaktuszgyűjtők Egyesületének kiállítása látható, a földszinti kiállítóteremben pedig „A svábok nyomában” című tárlat lesz megtekinthető.

A Szatmárnémeti Szépművészeti Múzeum is éjfélig várja az érdeklődőket az állandó Aurel Popp tárlattal, a Kis Herceg képzőművészeti kiállítással és a tehetséges fiatal szatmári művész, Valer Sasu által az utóbbi években késztett válogatott alkotásaival. A Vécsey-ház épületének udvarán 17 órától Fantázia és Színek címmel a sárközújlaki Petőfi Sándor iskola tanulói Manuela Breban vezetésével egy hatalmas vászonra készítenek közös festményt. 19 órától zenei program következik az Inedit Csillagocskák, az Inedit Csillagok és az Emilian Onciu folk-formáció közreműködésével.

A Tasnádi Városi Múzeumban ingyenesen lesz látogatható a régészeti, történelmi és néprajzi kiállítás, valamint 18 órakor nyílik Bold Constantin bélyegkiállítása.

A Nagykárolyi Kastélyban 18 órától korhű jelmezes felvonulás lesz, 18.30-tól pedig retro-autók kiállítása nyílik a kastélykertben. Ugyanott 20 órától vívás-bemutatót fognak tartani. Az eseményt megtisztelik jelenlétükkel a Teuton Lovagrend lovagjai.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: