2020-01-08 08:54:50• hírek • Bede Emőke

Ingyenes ivartalanítási program az alacsony jövedelműek kiskedvencei számára

Ha kóbor kutyákról van szó, sokan csak könnyelműen legyintenek mondván, a Freelife Egyesület majd megoldja. Abba azonban kevesen gondolnak bele, hogy egyszer ők is kapacitásuk végére érnek.

A közel nyolc éve aktívan tevékenykedő csapat, mely 2019 júliusa óta az önkormányzattal is szerződésben áll, nem csak a város területén barangoló gazdátlan ebek begyűjtésében áll, hanem a kutyák napi szintű gondozásában, illetve az adoptációs folyamat lebonyolításában is. Noha a maroknyi alkalmazott és önkéntes sokszor erőn felül teljesít, a kihívások mégsem apadnak: naponta bukkannak elgázolt vagy bántalmazott négylábúakra vagy az éhhalál szélén tengődő kiskutyákra. Hogy valami módon mégis sikerüljön gátat szabni a nem kívánt túlszaporulatnak s az ebből adódó problémáknak, nem elég a Freelife munkája, a lakosság körében is sürgős mentalitásváltásra van szükség.


Mint arról Domokos Bernadett korábban az egyesület képviseletében a Szatmár.ro-nal elmondta, rengeteg bejelentést kapnak a kóbor kutyákat illetően. Sokan azonban a telefonálók közül nem hajlandók elfogadni a tényt, hogy a menhely is véges számú ebet tud befogadni, az egyesület lehetőségei végesek. Sokkal célravezetőbb lenne, ha a kutyatartók ivartalanítás által gondoskodnának a felesleges túlszaporulat elkerüléséről.


Mivel a legtöbb kutyatartó a pénzre hivatkozva nem ivartalanítja kiskedvencét, ezért a Freelife Egyesület a németországi Hundepaten e. V Egyesület támogatásával ingyenes ivartalanítási programot hirdet az alacsony jövedelemmel rendelkező személyeknek. Mindazok, akik anyagi helyzetük miatt nem tudják fedezni a beavatkozás költségeit, a Kispiac mellett működő Mobovet állatorvosi rendelőhöz bizalommal fordulhatnak. Előjegyzést kérni a 0740 095 593-as telefonszámon lehet – hívta fel a figyelmet a lehetőségre a Freelife Egyesület.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: