2011-02-26 10:29:02• hírek • (x)

Ingyenes ellenőrzés a Poszet kft klienseinek

A Poszet kft-t 1994 márciusában alapították, az évek folyamán pedig Szatmár megyében a legismertebb és legmegbízhatóbb cégnek számítanak, amennyiben gáz- vagy vízszerelésről van szó.

A cég kezdetben nyolc alkalmazottal indult, többségük a Megyei Epítési Cégnél dolgoztak a cég vezetőjével együtt. A cég az elmúlt években folyamatosan fejlődött, profilja egyre szélesedett, míg mára a megye első számú cégévé nőttek ki magukat a vízvezetékszerelés, gázszerelés és az ezekhez tartozó kiegészítők - bojlekrek, mini-hőközpontok - kereskedelme terén.

A cég első helyen áll a hőközpontok szervízelése terén is, a közeljövőben pedig valószínűleg újabb szerződéseket kötnek majd. Az E-on Gáz ugyanis nemrég levélben értesítette a fogyasztókat, hogy a lakosságnak el kell végeznie a gázvezetékek illetve a gázfogyasztó eszközök periodikus ellenőrzését. Ezt elvileg bármelyik, a profilban dolgozó cég elvégzi, ám a vizsgálat nem kis összegbe kerül. Ráadásul az ilyen ellenőrzést érdemes egy hozzáértő alkalmazottakat foglalkoztató céggel elvégeztetni.

A Poszet cég amellett, hogy nagy szakértelemmel rendelkezik e téren, most ingyenesen elvégzi a periodikus vizsgálatot mindenkinek, akik karbantartási szerződést kötöttek, illetve kötni szándékoznak velük. A Poszet szakijai a lakásba vezető csövektől a bojlerekig, hőközpontokig mindent átvizsgálnak, hogy a lakók melegben és biztonságban éljék mindennapjainak.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: