2010-08-11 15:34:20• hírek • Szatmar.ro

Ingyen már nem sokáig van foci

Roszel visszatért a csőd szélén álló Diósgyőrhöz és reménykedik.

A szatmári labdarúgás egykori nagy ígérete, Roszel Róbert a télen került az akkor még a magyar élvonalban szereplő Diósgyőr csapatához, ahol tavasszal állandó játéklehetőséget kapott ugyan, de nem tudott segíteni az együttes bennmaradásán.

Roszel ennek ellenére szívesen visszatérne Miskolcra, mint ahogy tette azt a hét elején is, miután egy kiesebb sérülés miatt kapott szabadságát itthon töltötte el. „A Debrecen második csapata elleni felkészülési meccsen megsérült a bokám és pihennem kellett vele itthon öt napot, de remélem az idénykezdésig helyre fog jönni".

Az idénykezdet az vasárnap esedékes, az NBII Keleti csoportjában szereplő Diósgyőr pedig a REAC otthonában hivatott pályára lépni. Ez azonban a 100 éves klub anyagi gondjai miatt még egyelőre kérdéses, hogy megtörténik-e. Roszel azonban bizakodó, és a feljutást tűzte ki az együttes céljaként. Persze, azt se bánná, ha végre némi pénzhez juthatna a kiürült klubkasszából.

„Nekem öt hónapi fizetésemmel tartoznak, de Nagy Béla ügyvezető azt mondta, hogy hamarosan rendeződnie kell a dolgoknak, és menjek vissza, mert mindenképpen meg akarnak tartani. Eleinte úgy volt, hogy már szállást sem biztosítanak, de végül ez megoldódott. Mindenesetre ingyen nem fog senki tovább játszani, ha nem fizetnek ki, akkor nem lépünk majd pályára. Pedig a csapat vissza akarna jutni az élvonalba, a játékoskeret meg is van hozzá, az elmúlt idényben meglévő csapatnak a fele megmaradt, a Debrecen ellen a kezdőben heten is ott voltak a korábbi együttesből", mondta a Rooney-nak becézett játékos.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: