2018-03-07 10:14:23• hírek • Bede Emőke

Ingatlanspekulánsok gáncsolnák el a NEPI-plázát?

Több éves várakozás végére került pont 2017 decemberében, amikor a NEPI-Rockcastle vállalat megkapta az építkezési engedélyt, így néhány nappal ezelőtt megjelenhettek az első munkagépek az általuk felvásárolt területen. Azonban nemrégiben újabb akadály gördült a pláza útjába.

Egy szatmári lakos ugyanis megfellebbezte az önkormányzat által kibocsátott építkezési engedélyt. Azonban sokkal valószínűbb, hogy ingatlanspekulánsok mozgatják a háttérből a szálakat, tehát vélhetően nem arról van szó, hogy a 84 éves fellebbezőnek vannak önös szándékai a jogi procedúra elindításával. Szatmárnémeti polgármestere szerint akár az is elképzelhető, hogy az idős asszony tulajdonjogával tudta nélkül élnek vissza olyanok, akiknek valamilyen előnye származhat abból, ha elgáncsolják vagy lassítják a pláza megvalósulásának folyamatát.
 

Az idős hölgy tulajdonában álló területet még a kilencvenes években sajátították ki, akkor sportcsarnokot álmodtak a területre. Mivel ez nem valósult meg, a nő – és a másik két tulajdonos – bírósági úton szeretnék visszaszerezni az amúgy 1,2 hektárnyi terület feletti tulajdonjogukat. Ez a per jelenleg is zajlik, ugyanis a három tulajdonos nem értett egyet azzal az első fokon hozott bírósági döntéssel, mely az önkormányzat felé befizetendő összeget határozta meg, ugyanis túl magasnak tartották azt. A végleges döntést a nagyváradi ítélőtábla hozza majd meg.
 

S hogy milyen kimenetele lehet az ügynek? Legrosszabb esetben a bíróság akár meg is semmisítheti az építkezési engedélyt. Ám ez korántsem jelenti azt, hogy lőttek a plázának. Abban az esetben, ha a beruházó számára kedvezőtlen döntés születik, a projekt megvalósulása csak elodázódik, de nem kerül veszélybe. Annál is inkább, mivel a NEPI már jóval több pénzt fektetett be, minthogy lemondjon a kitűzött célokról.
 

„A beruházás folytatódni fog, már meg is kezdték az első munkálatokat. Azonban szomorúnak tartom, hogy valakik önös érdekeiket előtérbe helyezve próbálják gátolni a város fejlődését, egy magánberuházó befektetésének a megvalósulását” –mondta el a Szatmár.ro megkeresésére a város polgármestere, majd azt is hozzátette, reményei szerint kilenc hónapon belül a jelenlegi helyzet ellenére is befejeződhet az építkezés a Károlyi út melletti területen.


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: