2009-08-04 09:38:53• hírek • MTI

Ingatag lábakon áll a koalíció

Nem bomlik fel a szociáldemokrata-demokrata kormánykoalíció, viszont a két kormányzó párt továbbra sem ért egyet alapvető kérdésekben - derült ki a hétfői bukaresti koalíciós tárgyalások után.

Mircea Geoana, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke közölte, hogy a két politikai erő közötti tavalyi koalíciós megállapodás érvényben marad. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy nem támogatják feltétel nélkül Emil Boc demokrata miniszterelnök kezdeményezéseit. A PSD például nem támogatja a központi apparátusban dolgozók létszámának 20 százalékos lefaragását, ehelyett valamennyi köztisztviselő bérének csökkentését javasolják.

A Demokrata Liberális Párt (PD-L) és a PSD közötti konfliktus a múlt hét második felében fajult el odáig, hogy a felek nyilvánosan is súlyos vádakkal illették egymást. A PSD több vezetője hangsúlyozta: a két pártnak tisztáznia kell a nézeteltéréseiket, és véget kell vetniük a kölcsönös támadásoknak, ellenkező esetben nem folytatható a közös kormányzás.

Hétfőn viszont a szociáldemokraták belátták, hogy egyelőre nincs alternatíva a jelenlegi koalícióra. Geoana - aki az év végi államelnök-választáson várhatóan a demokraták által támogatott Traian Basescu jelenlegi elnök egyik kihívója lesz - leszögezte, hogy a koalíciós egyezség nem jelent pártja számára Basescuval szembeni alárendeltségi viszonyt. Azt is hangsúlyozta, hogy a két politikai alakulat közötti megállapodás nem terjed ki az államfőre is.

Geoana ugyanis az elmúlt hetekben többször is bírálta az ország első emberét, ezért a demokraták többször felszólították: döntsön, hogy ellenzékbe vonul, vagy kormányon marad pártjával.

A hétfői tárgyalások után kiderült, hogy a felek továbbra sem értenek egyet az Elena Udrea demokrata idegenforgalmi miniszter ügyében felállított parlamenti vizsgálóbizottság kapcsán. A PSD az ellenzéki pártokkal együtt közpénzek felelőtlen elköltésével gyanúsította meg a tárcavezetőt.

A demokraták azt kérték a PSD-től, hogy hagyják békén miniszterüket, de a szociáldemokraták ezt elutasították. Bukaresti megfigyelők szerint ugyanis Udrea neve szorosan kapcsolódik a Basescuéhoz, hiszen ez utóbbi támogatásának köszönhetően ívelt felfele az elmúlt években pályafutása a demokrata pártban, így a PSD abban reménykedik, hogy Udrea révén gyengítheti Basescu pozícióját.


Feszültségek vannak ugyan a kormánykoalícióban, de azért még nem válnak szét
Feszültségek vannak ugyan a kormánykoalícióban, de azért még nem válnak szét


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: