2015-06-30 12:20:46• hírek • Lucie Szymanowska/MTI

Informatikai korrupciós botrány - Lengyelországban is

Nyolc személy ellen emelt vádat hétfőn a varsói ügyészség a rendszerváltás utáni egyik legnagyobb lengyel korrupciós üggyel, az úgynevezett informatikai botránnyal kapcsolatban.

Az informatikai botrány 2012-ben pattant ki, akkor több magas rangú lengyel hivatalnokot azzal gyanúsítottak meg, hogy a belügyminisztérium, az országos rendőr-főkapitányság, a külügyminisztérium és a központi statisztikai hivatal számítástechnikai közbeszerzéseinél kenőpénzt kaptak.

Hétfőn a rendőr-főkapitányság informatikai osztályának volt igazgatóját, M. Andrzejt vádolták meg 3 millió zloty (mintegy 3,2 millió lej) értékű csúszópénz elfogadása, valamint pénzmosás miatt. Négy családtagjával szemben pedig a bűntett során szerzett pénz tisztára mosása miatt indítanak pert. A vádlottak között továbbá két belügyminisztériumi hivatalnok, valamint a Hewlett Packard és az Oracle amerikai informatikai cégek volt lengyelországi menedzsere szerepel.

A lengyel közszolgálati rádió a lengyel korrupcióelleni hivatal (CBA) főnökét, Pawel Wojtunikot idézte, aki úgy értékelte, hogy méreteit illetően az ügy a legnagyobbak közé tartozik a hivatal által vizsgáltak közül. Országos viszonylatban az egyik legmagasabb a fővádlott, M. Andrzej által feltehetően elfogadott csúszópénz összege is.

A hétfői vádemelések az elsők az informatikai botrány ügyében, amelyet az ügyészség a terjedelme miatt több részre bontott, és egyelőre csak az ügy egyik szálával függenek össze. Korábban a külügyminisztériumban és a központi statisztikai hivatalban kiírt közbeszerzések miatt 41 embert vettek őrizetbe, ezek a személyek egyelőre gyanúsítotként szerepelnek.

Bár Lengyelországban eddig még senkit nem ítéltek el az ügyben, az Egyesült Államokban a Hewlett-Packard 2014-ben, miután beismerte bűnrészességét, több mint 100 millió dollár pénzbüntetést fizetett.

A lengyel parlament alsóháza, a szejm tavaly leszavazta a bal- és jobboldali ellenzék javaslatát, hogy a botrány tisztázása érdekében parlamenti vizsgálóbizottságot állítsanak fel.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: