2014-03-14 23:48:27• hírek • MTI

Indul az új idény, tisztában vagy-e a Forma-1 új szabályaival?

A Forma-1 65 éves történetének legátfogóbb szabálymódosításaira került sor a 2013-as év végeztével, az újabb turbómotoros korszak első idényében pedig még a pilóták és a csapatvezetők sem tudják pontosan, mire számíthatnak.


A 2014-re módosított legfontosabb szabályok:
Motorok:
A V8-as, 2,4 literes szívómotorok helyett 2014-től 1,6 literes, V6-os turbó erőforrásokat kell használniuk az istállóknak. Ezek a motorok jóval halkabbak, mint a korábbiak.

Energia-visszanyelő rendszer (ERS):
A korábban használt úgynevezett KERS-rendszert felváltó ERS körönként 33,3 másodperc erejéig biztosít majd plusz 160 lőerőt a pilótáknak. Az új rendszer tulajdonképpen a KERS továbbfejlesztett változata, lényege, hogy a fékezéskor felszabaduló energiát egy akkumulátorban tárolja azért, hogy később gyorsításkor felhasználható legyen. A KERS körönként 6,67 másodpercig biztosított plusz 82 lőerőt a versenyzőknek. A rendszer teljesítményének növelésével a kisebb, gyengébb motorok miatt keletkező hátrányt akarják ellensúlyozni. Mivel az új berendezés nehezebb, az autók minimális súlya pilótával együtt az eddigi 642 kilogramm helyett az idei évtől 690 kilogramm.

Üzemanyaghatár:
Futamonként legfeljebb 100 kilogramm üzemanyag használata engedélyezett. Ennek következményeként a pilótáknak úgy kell vezetniük, hogy valamelyest spóroljanak a benzinnel, ha nem figyelnek, akkor könnyedén elfogyaszthatják az üzemanyagot a célba érkezés előtt.

Az autók orrkúpja:
Az orr-rész talajtól számított magasságát drasztikusan csökkentették. Legutóbb 55 centiméter volt a maximálisan engedélyezett magasság, ez most 18,5 cm. Az orr-rész csúcsa így alig helyezkedik el magasabban, mint az első vezetőszárny. Ennek oka, hogy a magasabb orrkúpok esetében változatlanul fennállt a veszélye annak, hogy ráfutásos balesetnél az egyik autó rácsússzon a másikra, vagy egy esetleges frontális ütközésnél szintén ez legyen a helyzet, veszélyeztetve a pilóták fejét.

Első vezetőszárny:
Az autók első terelőszárnya keskenyebb lett, a korábbi 180 cm helyett mostantól legfeljebb 165 cm széles lehet.

Kipufogó:
Az idei évtől egy autón csak egy kipufogócső lehet, korábban kettő, oldalt elhelyezett kipufogócsövet használhattak. A mostantól alkalmazott kipufogócsőnek középen kell elhelyezkednie, ötfokos szögben megdöntve, a hátsó vezetőszárny alatt.

Rajtszámok:
A Forma-1 történetében először a pilóták választottak maguknak rajtszámot, amelyet pályafutásuk végéig használnak. A világbajnoki címvédő a választott számtól függetlenül 1-es marad, egyébként 2-től 99-ig bármelyik versenyző bármelyik számot kiválaszthatta.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: