2009-07-22 14:56:11• hírek • Gozner Gertrud

Indul a Samfest Jazz

A Szatmári Kulturális Napok keretén belül megrendezésre kerülő nemzetközi dzsesszfesztivál csütörtök este veszi kezdetét Szatmárnémetiben. A világ- és országos szinten elismert zenészeket felvonultató eseménynek az Insomnia Club ad helyett.

Július 23-24-én ötödik alkalommal hallgathatja meg a szatmári közönség a nemzetközi dzsessz-színpadok neves előadóit. A művelődési ház igazgatója szerint azért esett a választásuk a volt Victoria moziban kialakított klubra, mert a hely hangulata kiválóan kiegészíti a dzsesszzene intimitását.

Csütörtök este elsőként a szatmárnémeti Cserey Csaba Duó lép a közönség elé, őket követi a romániai és magyarországi zenészekből álló nemEz zenakar, akiknek sikerült ötvözni az etno-funk stílust a dzsessz szabadságával. A kísérleti népzenét játszó együttes után a román-német Nicolas Simion Duo zenéjét élvezheti a közönség.

Pénteken, július 24-én a Bohem Ragtime Jazz Band nyitja az estét. Az 1985-ben alakult együttes fő profilja kezdetben a ragtime volt, de ma már a New Orleans jazztől a spirituálén és a dixielanden át a swingig minden tradicionális stílusban otthon vannak. Koncertjeik mindig változatosak és látványosak, köszönhetően a sok vokálnak, sőt néha táncnak, amit sohasem öncélúan alkalmaznak.

 

A magyarországi csapat után az egyesült államokból érkező Larry Coryell Trio lép színpadra. Ez utóbbihoz zenekarhoz csatlakozik meghívott vendégként Alphonse Mouzon és Joey DeFrancesco, akik európai turnéjuk közepébe iktatták be szatmári fellépésüket. Larry Coryellt a szakma az egyik legtehetségesebb gitárosként tartja számon, karrierje eddigi 35 éve alatt több mint 70 lemezt rögzített.

A fesztivál a polgármesteri hivatal és a G. M. Zamfirescu Művelődési Ház közös szervezésében jött létre, a koncertek este 7 órától kezdődnek a Béke tér 1. szám alatt található klubhelységben. A két estére szóló belépőjegy 20 lejbe kerül, és  megvásárolhatók a művelődési házban, vagy a koncertek előtt, a helyszínen.


A nemEZ együttes csütörtök este lép fel Szatmárnémetiben a Samfest Jazz keretén belül.


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: