2010-12-08 13:57:37• hírek • Szatmár.ro

Inasiskolába nem mennének

Egy nemrég készült felmérésből kiderül, hogy a Szatmár megyei nyolcadikosok nagy része reál szakon szeretné folytatni a középiskolát.

Az idei év őszén majdnem 4500 Szatmár megyei iskolás megkérdezésével készített felmérést a Szatmár Megyei Tanfelügyelőség. A szakemberek arra voltak kíváncsiak, hogy milyen középiskolákat részesítenek előnyben a diákok, valamint melyek azok a szakok, amelyek iránt a legtöbben érdeklődnek. A felmérés a jövő évi beiskolázási terv elkészítésében segít a tanfelügyelőség dolgozóinak.

November végéig pontosan 4466 diákot kérdeztek meg, köztük 1320 magyar nyelvű oktatásban résztvevő tanulót.
A fiatalok szinte mindegyike folytatni akarja a tanulmányait, mégis voltak azonban olyanok (107-en), akik azt válaszolták, hogy a következő tanévben már nem kívánnak tovább iskolába járni.

Mint kiderült, a jövőre középiskolát választó fiatalok közül a legtöbben a Ioan Slavici Főgimnáziumot választanák, népszerűségben ezt kevéssel a Gheorghe Dragoş Technikai Kollégium követi, míg a magyar középiskolák közül a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumot választanák a legtöbben. A legkevésbé az inasiskolák érdeklik a nyolcadikosokat, a legkevesebben a nagytarnai és a lázári tanintézményt jelölték be a kérdőíveken.

Jellemző a fiatalokra, hogy inkább elméleti líceumban akarják folytatni a középiskolát, reál szakokon, ezt a természettudományok és a filológia követi.

Ha azonban lenne, a diákok szívesen választanának magyar oktatásban intenzív angol - természettudományok szakot, a fiatalok ugyanakkor hiányolták a magyar tannyelvű szakiskolai osztályokat is, így az autószerelői, vagy a fodrász profilt.
Mivel azonban sok olyan szakosítás van, amely Szatmár megyében nincsen, ezért 189-en más megyében tanulnának tovább - ezek között azok élveztek előnyt, ahol katonai, illetve rendőrtiszti iskola van.


A magyar diákok elősorban a Kölcseyt választanák
A magyar diákok elősorban a Kölcseyt választanák


 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: