2013-12-06 14:26:49• hírek • Szatmár.ro

In memoriam Paul Walker

A Halálos iramban filmek alkotói egy kis videóval búcsúztak a 40 évesen balesetben elhunyt főszereplőtől, Paul Walkertől.

A 40 éves Walker és barátja, a 38 éves Roger Rodas szombaton vesztette életét a kaliforniai Santa Claritában, miután az autó, amiben utaztak, egy 2005-ös Porsche Carrera GT egy lámpaoszlopnak ütközött és kigyulladt. Az autó szakemberek szerint nehezen kormányozható. Az gépkocsit az autóversenyző és autóbolt-tulajdonos Rodas vezette.

A Universal Pictures szerdán határozatlan ideig felfüggesztette a Halálos iramban (Fast & Furious) hetedik részének forgatását. A filmstúdió még nem döntötte el, hogy Walker halála után hogyan folytassa a nagy költségvetésű produkciót. A film, amelynek felvételei szeptemberben kezdődtek, a tervek szerint július 11-től került volna az amerikai mozikba.

A stúdió bejelentette, hogy a sorozat hatodik részéből befolyt profit egy hányadát felajánlja a Walker által alapított jótékonysági szervezetnek.

A The New York Times szerint egyébként december közepétől lesz látható az alacsony költségvetéssel készült Hours című film az interneten, a mozikban pedig a következő év elején mutatják be a Brick Mansions című filmet, mindkettő Paul Walker szereplésével.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: