2010-02-21 12:10:57• hírek • Szatmár.ro

Helyesíró diákok versengtek

Több mint kilencven diák részvételével rendezték meg megyeszékhelyünkön a Simonyi Zsigmond Helyesírási Versenyt.

Szombaton reggel vághattak neki a Kárpát-medence helyesíró diákjai a Simonyi Zsigmond Helyesírási Verseny feladatlapjai megoldásának. Szatmárnémetiben a Református Gimnázium adott otthont a vetélkedő megyei válogatójának.

Az V-VIII. osztályos diákoknak 60 perc állt a rendelkezésükre, hogy megoldják a két részből álló feladatlapot: elsőként tollbamondást kellett írniuk, a tesztlap második részében pedig helyesírási feladatokat kellett megoldaniuk.

„A tesztlapok egységesek voltak a Kárpát-medence minden versenyző diákjának, hiszen azokat Dr. Antalné Szabó Ágnes, az ELTE Bölcsészettudományi Karának docense állította össze. A feladatlapokat az első bizottság már kijavította, azonban a hétfői napon a kiemelkedő dolgozatokat még egyszer újrajavítják, a végső eredmények ezután születnek meg. A megmérettetés országos döntőjét, Kolozsváron a négy legjobb helyesíró képviselheti megyénket" - mondta el portálunknak Gál Gyöngyi magyartanár, kisebbségi oktatásért felelős Szatmár megyei szaktanfelügyelő.


Helyesírási versenyt rendeztek
Helyesírási versenyt rendeztek


 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: