2011-01-16 16:11:50• hírek • Szatmár.ro

Implom József Helyesírási Verseny

Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, a LiterArt Magyartanári Egyesület és a Szatmár Megyei Tanfelügyelőség idén is megszervezte az Implom József Helyesírási Versenyt.

Az Implom Józsefről elnevezett vetélkedő már több mint másfél évtizede Gyulán indult el, az Erkel Ferenc Gimnázium magyartanárainak kezdeményezésére, és vált országos, majd Kárpát-medencei méretűvé ezzel széles körben népszerűsítve a magyar helyesírást, az írott nyelvi kultúrát.

Szatmár megyében is évről évre megszervezik a vetélkedőt, amelynek megyei szakaszára idén, szombaton délelőtt a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban került sor.

A versenyt a középiskolák IX-XII. osztályos tanulói számára szervezik meg, célja anyanyelvünk ápolása, a nyelvhasználat iránt érzett felelősségtudat és az anyanyelv szeretetének erősítése. A verseny minden fordulóján a versenyzők évfolyamtól függetlenül egységes tollbamondást írnak, és egységes helyesírási feladatlapot töltenek ki. A versenyen kb. 110 perc áll a diákok rendelkezésére. A tollbamondás időtartama nincs korlátozva, a feladatlapok kitöltésének időtartama 90 perc. Ez most, a megyei szakaszon sem történt másként.

Gál Gyöngyi magyartanártól, az anyanyelvi oktatásért felelős szaktanfelügyelőtől megtudtuk, az eredményekre még két napot várniuk kell a versenyzőknek, hiszen a dolgozatokat kétszer is újrajavítják.

Az évfolyamok legjobbjai, a legügyesebb szatmári diákok alig két hét múlva, január 28-án Sepsiszentgyörgyön bizonyíthatják be a tudásukat. Az országos döntőn legmagasabb pontszámot elért diákok képviselik Erdélyt az Erkel Ferenc Gimnázium által szervezett Kárpát-medencei döntőn, Gyulán, amelynek időpontja február 25-26.


Helyesírási verseny volt a Kölcseyben
Helyesírási verseny volt a Kölcseyben


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: