2013-10-30 16:56:25• hírek • Kocsis Zoltán

Immár az árammal való fűtést is támogatják, változtak a feltételek

Noha az idei esztendőtől azok is jogosultak fűtéstámogatásra, akik elektromos árammal fűtenek, mégis drasztikusan csökkent az elmúlt években a fűtéspótlékhoz jogosultak száma.

Szatmárnémetiben közel két héttel az igénylések leadásának határideje előtt eddig 789-en kértek támogatást gázfűtéshez, 16-an fa, szén illetve kőolajszármazékkal való fűtéshez és mindössze heten árammal való fűtéshez. Összehasonlításképpen tavaly 2444-en kaptak fűtéspótlékot a gázzal és 53-an a fával melegítők közül. Előbbi esetében 17.891 személy volt a csúcs 2008-ban, utóbbi esetében pedig 1020 fő, szintén 2008-ban. A támogatás összege, jövedelemtől függően, 20 és 262 lej, árammal való fűtés esetén pedig 48 és 240 lej között változik.

Fűtéspótlékot azok igényelhetnek, ahol egy háztartáson belül az egy főre eső havi jövedelem nem haladja meg a 615 lejt. Többek között ez a megszorítás vezetett ahhoz, hogy 2010 után jelentősen csökkent a jogosultak száma. Szintén ezt eredményezték a szigorú ellenőrzési kötelezettségek is: ennek következtében Szatmárnémetiben idén háromszáz esetben kellett visszafizetniük a pótlékot azoknak, akik illegálisan jutottak hozzá. Szintén 2010-ben vezették be azt a megszorítást, melynek következtében a jogosultsággal kapcsolatban figyelembe vették nem csak az igénylő jövedelmét, hanem annak tulajdonát is.

Az idei esztendőben ugyanakkor megváltoztak a kizáró tényezők. Eddig nem kaptak pótlékot azok, akik 1600 köbcentisnél nagyobb motorral ellátott gépkocsival rendelkeztek. Ezentúl az nem kaphat, aki 10 évnél fiatalabb gépjárművel, esetleg több, 10 évnél idősebb gépjárművel rendelkezik. Szintén nem jogosult fűtéstámogatáshoz az, akinek mezőgazdasági jellegű tulajdona eléri az egy főre eső 1000, vagy a családra eső 2500 eurós értéket.

Szintén újdonság, hogy ezentúl egyfajta formanyomtatványt kell kitölteniük a kérvényezőknek, a pénzt pedig nem havi részletekben, hanem egyetlen összegben kapják kézhez az esztendő végéig.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: