2011-09-23 13:50:49• hírek • Szatmar.ro

Immár Szatmáron is hallható a Kolozsvári Rádió

Tovább bővült a szatmáriak által elérhető sajtótermékek skálája, miután pénteken, a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal épületében, a Román Közszolgálati Rádió regionális stúdiójának képviselői hivatalosan is felavatták a 87,9-es rádiófrekvenciát, melynek köszönhetően immár Szatmár megye nagy részében, illetve Bihar és Máramaros egyes részein is hallhatóak lesznek a Kolozsvári Rádió műsorai. Ez mintegy 190.000 embert érint majd.

A sajtótájékoztató során Demeter András István, a Román Közszolgálati Rádió elnöke telefonkapcsolás segítségével elmondta, hogy egy részről sajnálja, hogy nem lehet jelen ezen az oly fontos eseményen, másrészt viszont örömét fejezte ki, hogy egy régebbi cél végre megvalósulhatott. Kijelentette továbbá, hogy ez egy óriási felelősség számukra, mert ezentúl ki kell elégíteniük a szatmári közönség igényeit.

Bogdan Rosca, a Kolozsvári Rádió koordinátora dicsérte Ilyés Gyula sajtó felé tanúsított nyitottságát, majd a polgármester reményének adott hangot, hogy az új frekvenciának köszönhetően a jövőben több információ jut majd el Szatmárról az egyéb régiók felé és fordítva. „A szatmáriak rossz szokása, hogy degradálóan nyilatkoznak a városról, mondván, hogy itt soha nem történik semmi. Remélem, ez az új információs csatorna nagyobb összehasonlítási alapot nyújt majd számukra", mondta Ilyés.

Florin Zaharescu főszerkesztő meggyőződésének adott hangot, mely szerint a Kolozsvári Rádió megfelel a III. évezred követelményeinek. Elmondta, hogy Kolozsvár és Nagyszeben után Szatmár a harmadik régió, amely külön FM-frekvenciát kap. A kolozsvári szerkesztőségről szólva elmondta, hogy negyvenen alkotják, a csapat átlagéletkora pedig 38 év körül van. Bemutatta továbbá a rádió két szatmári tudósítóját, Stella Tudort és Babos Krisztinát.

A Kolozsvári Rádió a román nyelvű műsorai mellett magyarul és ukránul is sugároz. Ami a magyar nyelvű adásokat illeti, azok minden reggel 8.00-10.00 óra között továbbá délután 15.00-18.00 hallgatóak - középhullámok pedig 14.00 és 18.00 között.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: