2013-10-17 10:20:53• hírek • Blikk.hu

Détár Enikő: Ne aggódjanak, jól érzem magam!

Mintha az egész világgal szállna harcba Détár Enikő, aki hetek óta Makrancos Kata bőrébe bújva próbál a RaM Colosseum színpadán egy férfiak által irányított világban önmaga maradni.

A törékeny színésznő, döbbenetesen vékony alakját meghazudtoló energiával suhint a karddal, énekel és táncol, mintha az egész fájdalmát akarná ebben az egy darabban kiénekelni, kijátszani magából.

Van is mit, hiszen hónapok óta darabokban az élete: férje, Rékasi Károly, akivel közel harminc év és két gyönyörű gyerek köti össze, egy másik nőért otthagyta. Így joggal haragszik a férfiakra, és alakítja az erősebb nemet szívből gyűlölő asszonyt. – Minden színész, így természetesen én is, ilyenkor személyes élményekből táplálkozom. Mi másból? – mondta mosolyogva, meglepő csillogással a szemében, amikor a darab próbája után lehetőséget kaptunk egy kis beszélgetésre.

Enikő tudta, hogy a darab mellett azt is szerettük volna tudni: ő maga mit szól a hetek óta címlapokon olvasható házassági válságához, férje döntéséhez, hogy Pikali Gerdát választotta helyette. De még mielőtt bármit kérdeztünk volna, a színésznő leszögezte, kizárólag szakmai kérdésekre válaszol. Szerdán a Blikk megírta, hogy Enikő váratlanul lemondta a József Attila Színházban – abban a teátrumban, ahol Rékasi és Pikali is játszik  – minden szerepét. Hogy miért tette, arra sem válaszolt. Mégis, amikor azt szerettük volna tudni, ő maga mennyire hasonlít a darabbeli szerepére, elárulta, hogy sokban.

A cikk folytatása a Blikk.hu-n olvasható.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: