2012-02-22 09:25:19• hírek • Szatmár.ro

Imaórákkal a Nagyböjtben

A húsvéti felkészülés időszakában imaórák kísérik végig a szatmári egyházmegye fiataljait.

Nagyböjtben a keresztény ember önvizsgálatot tart. Elcsendesedik, böjtöl, imádkozik, keresi életében Isten alkotását, keresi saját maga útját Isten tervében. A megtisztulás időszaka ez, amikor nem csak a húst mellőzzük, de káros szenvedélyeinket, hanyag élvezeteinket is törekszünk háttérbe szorítani. Az önként történő lemondás pedig felszabadít, a figyelem elmozdítása a hétköznapiból való kilépést hozza, az Istenkeresés az ünnepet készíti elő. Az imádság, a csend, a hangulatok ébresztése a felkészülésben központi helyet kap. Így tudunk elrugaszkodni, lélekben is megújulni.

A Szatmári Római Katolikus Egyházmegye Ifjúsági Irodája a felkészülés ez utóbbi fázisát igyekszik támogatni, azzal, hogy idén is elkészítette a nagyböjti imaórák segédanyagát és az egyházmegye plébániáira eljuttatta. Így tehát a nagyböjt vasárnapjain számos templomban rendeznek majd imaórákat, de Szatmárnémetiben és Nagykárolyban az ifjúság együtt is imádkozik.

A találkozások menetében a hat vasárnap első négy alkalma az imaórák megszokott felépítését követi, az ötödik vasárnapon bűnbánati liturgiát tartanak, míg virágvasárnap keresztúti ájtatosságot végeznek. Szatmárnémetiben legelőször február 26-án, a Szent Család templomban gyűlnek egybe, ahol „Pusztába menni" címmel elmélkednek. Ezt követően, a második vasárnap a Szentlélek templomban „Jó Veled" felkiáltással, a harmadik hét végén a Kis Szent Teréz templomban „A Szentlélek temploma" cím alatt, negyedik találkozásukkor a Székesegyházban „Találkozni Jézussal" gondolattal, ötödik vasárnap a Szent János apostol és evangélista (Hildegárda) templomban „Új élet" címmel, míg virágvasárnap a Kálvária templom udvarán „Uram követni akarlak" gondolattal találkoznak. Minden helyszínen, az imaórák az esti szentmise után, hét órától kezdődnek, az utolsó kivételével, hiszen a keresztúti ájtatosság este nyolc órától veszi majd kezdetét.

Nagykárolyban az első imaórára a Kalazanci Szent József templomban kerül sor délután négy órától, majd szintén délutáni időpontban rendezik egy hétre rá a Szentlélek templomban, a harmadikat - a református fiatalokkal közösen - a református templomban, míg a negyedik imaórára a Fatimai Szűz Mária templomban gyűlnek össze.

A nagyböjti imaórákat a különböző plébániák fiataljai szervezik, de nem csak fiataloknak. Szeretettel várják bármely korosztály képviselőit!

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: