2016-03-09 15:23:02• hírek • Szatmár.ro, refszatmar.eu

Imaheti betekintő Szatmár-Láncos gyülekezetébe

A Kálvin János Gyülekezeti Házban tartja ökumenikus imahetét a Szatmár-Láncos Református Egyházközség. A keddi alkalmon Kurta Szabolcs érendrédi lelkipásztor igehirdetésébe és a gyülekezet szolgálatába nyerhettünk betekintést.

Kurta Szabolcs lelkipásztor a szeretet szükségességéről szólt: „Azt a parancsolatot is kaptuk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a maga testvérét is." (1Jn 4,21) Az Úr nagy tetteit inkább hiteles életünkkel, mint beszédünkkel hirdethetjük. Ha a szeretetről hallunk, inkább egy vágy fogalmazódik meg bennünk: szeretnénk, ha minket szeretnének, de ritkán gondolunk bele abba, hogy már az is nagy ajándék, hogy van akit szeressünk. Jézus példát ad nekünk, Ő úgy szeret, hogy elfogad úgy, ahogy vagyunk. Aki az Ő szeretetét megtapasztalta, az könnyedén, görcsmentesen tud másokat is szeretni. Legyünk mi a csap, amelyen keresztül Isten szeretete árad, mert szükségünk van a szeretetre, akkor is, ha adjuk, akkor is, ha kapjuk! - mondta az igehirdető.

Az igehirdetést követően a gyülekezet kórusa két éneket adott elő Orosz Márta kórusvezető irányításával, melyek mintha az igehirdetésre feleltek volna. Hankovszki Ilona költőnő saját, szép gondolatait, versét tolmácsolta a gyülekezetnek.

Korda Zoltán lelkipásztor Jézus szavaival köszöntött: „Új parancsolatot adok nektek, hogy egymást szeressétek: amint én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást. Arról ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást." (Jn 13, 34-35)

Az imahét további alkalmain, szerdán Bereczki András paptamási, csütörtökön Geréb Miklós irinyi, pénteken Ilyés Sándor evangélikus lelkipásztor, valamint szombaton Pálfy Annamária unitárius lelkipásztor szolgál. Az imahét március 13-án, vasárnap a délelőtti istentisztelettel zárul a templomban, mikor Bodnár Róbert tuzséri lelkipásztor végez szolgálatot. A lelkipásztort elkíséri a tuzséri gyülekezet Soli Deo Gloria kórusa. Mindenkit szeretettel várnak!

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: