2014-08-22 10:39:38• hírek • MTI

Kiengedik a börtönből Adrian Nastasét

Feltételesen szabadlábra helyezik a börtönbüntetését töltő Adrian Nastase volt kormányfőt, erről csütörtökön hozott jogerős ítéletet az Ilfov megyei törvényszék.

A szociáldemokrata politikust idén januárban másodszor ítélték letöltendő szabadságvesztésre: négy évet kapott egy korrupciós perben, miután 2012-ben két év szabadságvesztést róttak ki rá egy másikban. Tekintettel arra, hogy visszaesőnek minősült, összbüntetését négy és fél évre súlyosbította a bíróság: ebbe az első ítélet nyomán letöltött kilenc hónapot is beszámították.

Romániában a hatvan év feletti, jó magaviseletű elítéltek büntetésük harmadának letöltése után kérvényezhetik feltételes szabadlábra helyezésüket. Nastasénak még az így számolt másfél évet sem kellett leülnie, mert a börtön illetékes bizottsága további 105 napot levont arra hivatkozva, hogy a politikus rabsága idején könyveket írt, és előadásokat tartott a többi fegyencnek.

Nastase szabad lábra helyezését első fokon júliusban rendelték el: ez ellen fellebbezést nyújtott be a korrupcióellenes ügyészség (DNA) arra hivatkozva, hogy a volt miniszterelnök semmi jelét nem adta annak, hogy megbánta volna bűntetteit. Nastasét pártja is mártírnak tekinti, ő azonban nem térhet vissza a politikába, mert további öt évre eltiltották a közügyektől.

Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök januárban egy televíziós műsorban politikai elítéltnek, a jobboldali Traian Basescu államfő áldozatának nevezte a korrupcióért másodszor is bebörtönzött Adrian Nastase volt kormányfőt.

Kijelentését a - bírák és ügyészek szakmai testületeként működő - Legfelső Bírói Tanács (CSM) az igazságszolgáltatás függetlenségének megsértéseként értékelte. A CSM megállapította, hogy Ponta nyilatkozata megingatja az igazságszolgáltatásba vetett bizalmat, és aláássa a korrupcióellenes ügyészség szakmai hitelét.
A két évvel ezelőtti, első ítélet abban találta vétkesnek Nastasét, hogy illegálisan finanszírozta 2004-ben elnökválasztási kampányát. Idén januárban a politikust vesztegetés elfogadása és a vád egyik tanújának megzsarolása miatt ítélték szabadságvesztésre.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: