2016-02-11 18:56:59• hírek • Szatmar.ro

Imahét Vetésen

A Vetési Református Egyházközség ezen a héten tartja imahetét. Hétfőtől szombatig minden nap 18 órakor tartják az istentiszteletet. Vasárnap 11 órától úrvacsorával zárul majd az alkalomsorozat.

Szerdán koraeste 18 órától Rácz Ervin erdődi lelkipásztor hirdette Isten szavát a Máté evangéliuma 13. részében található magvető példázata alapján. Mindannyiunknak feladata az örömhír hirdetése, nemcsak azoknak, akik szóban szórják az Ige magvát. A hiteles keresztyén élet a legjobb igehirdető, aki világosság, só, hegyen épített város lehet a környezetében. Ha engedjük azt, hogy életünket Isten irányítsa, megtalálhatjuk a nekünk szánt feladatot, célt, értelmet kap az életünk - mondta a lelkész.

Az igehirdetést követően Máthé Róbert vetési lelkipásztor köszöntötte a gyülekezetet, majd az aktív gyülekezet négy csoportban szolgálta Istenét. Először az idősebbek énekkara, majd a fiatal házasok dicsőítették az Istent. Az ifjak is elénekeltek három éneket, a kicsi gyermekek mutogatós produkciójukkal pedig igazán jó hangulatot hoztak az istentiszteleti alkalomra.

Még vasárnap elkezdődött az imahét a gyülekezetben, amikor Bélbász Szűcs Andrea, csengersimai lelkésznő hirdette az Igét. Hétfőn Tatár János Hadadnádasdról, kedden Varga Szilárd Józsefházáról érkezett a gyülekezetbe. Ma, azaz csütörtökön Tolnai János patóházai, pénteken Balla Gábor vámfalui, szombaton pedig Elek Arnold halmi lelkész szolgál koraeste 18 órától. A záró alkalom vasárnap 11-kor lesz úrvacsorai közösségben, amikor Balvinszki Sándor kórházlelkész fog Igét hirdetni.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: