2017-08-15 09:34:46• hírek • Refszatmar.ro, Szatmar.ro

Imádom, a legjobb, a legtöbb – SZIKE-tábor Nagytarnán

A Természet és szeretet otthona, azaz az Ecosunhome évek óta biztosít helyszínt különböző csoportoknak arra, hogy a természet Urával találkozhassanak, ugyanakkor egymással is barátságot kössenek. A legnépesebb csoport ebben az évben is a Szatmári Református Egyházmegye szervezésében érkezett a határmenti táborhelyszínre - számol be a Refszatmar.eu.

Az elmúlt héten - augusztus 6 és 12 között - mintegy százötven részvevő tanulhatott arról, hogy az imádat egyedül Istennek jár. A tavalyi táborban a legnépszerűbb közösségi oldal egyik hangulatjele, a HŰHA alapján a hűségről esett szó. Idén egy másik hangulatjelet emeltek be az üzenetközvetítésbe, mégpedig azt, amit helytelenül fordítanak így magyarra: Imádom. De ezen kívül is volt mit tisztázni az előadásokon és áhítatokon. A tábort támogatta a Commuitas Alaptvány

Előadások

A Sátán mindent megtesz annak érdekében, hogy szétdobáljon, elhitessen, félrevezessen bennünket, és ne az Istent imádjuk – mondta a nyitó istentiszteleten Tolnay István nagykárolyi esperes. A délelőtti előadásokon boncolták tovább a témát. Hétfőn Rácz Ervin egyházmegyei ifjúsági előadó beszélt arról, hogy nem kell mindent a Sátánra fognunk: az önimádat, az egocentrikus életmód tesz minket magányossá és védtelenné. Kedden Tolnai János patóházai lelkész szólt biblikusan a halott és élő bálványaikról, melyeket helytelenül az Isten elé teszünk. Szerdán vendégelőadó érkezett, mégpedig kilencedmagával a táborba. Dohi Zoltán feleségével és hét gyermekével már jelenlétével is példát mutatott, a hiteles előadásban elmondottak pedig arra ösztönözték a táborlakókat, hogy fiatalon is Istenre bízzák életüket és neki szolgáljanak. Csütörtökön Máthé Róbert vetési lelkipásztor az imádság módjáról, a meditációról, relaxációról tanított, sőt gyakoroltatta is. Pénteken Jobb Domokos egyházkerületi ifjúsági előadótanácsos Krisztus áldozatkész szeretetéről bizonyságtételszerűen szólt, elmondva azt, hogy miként lett valósággá a saját életútján Isten szeretete, a legnagyobb szeretet. A záró istentiszteleten Király Lajos esperes szólt a tábor mottóigéje alapján: „Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!” (Lk 4,8) Az elhangzottakat kiscsoportos beszélgetésekben mélyíthették el a táborlakók. A szervezésben sokat segített Szilágyi Levente esperesi ügyintéző is.

Áhitatok

Az esti áhítatokat teológiai hallgatók tartották. Vajda Szabolcs, Dohi Arnold, Varga Tamás-Sándor, Suvanjeiev Elisabet és Pop Péter a János Evangéliuma 4. részében található, samáriai asszonyról szóló történet alapján közvetítették Isten szavát.

Játékok

Moldován Krisztina és Csatári Leila teológusok vezérletével szabadtéri játékokon mérhette össze ügyességét az ott összeverbuválódó öt csapat: Ázott Narancsok, Hitépítő Pandák, Sárga Majmok, Hupikék Törpikék és Ifiónak FüvesShrek elnevezéssel. A tábortűznél kiderült: ez lett a végső sorrend. Tájékozódási- valamint bibliaismereti vetélkedőn, sport és egyéb ügyességi játékokon vetélkedhettek a csapatok, a keddi túrázás pedig mindenki számára jó erőnléti edzésnek bizonyult. Nos, aznap biztosan nem kellett altatóhoz folyamodniuk a vezetőknek.

Esti programok

Változatos programokat hoztak az esték is. Az első este ismerkedéssel és tánccal telt: Loga Hajnalka mozgatta meg a táborosokat. Hétfőn este az Uccse Zenekar szórakoztatott, kedden pedig Dj Levicius keverte a zenét. Szerdán a nagyrészt magyarországi lelkipásztorokból álló zenekar, a Szolgálat Együttes dolgozott fel énekeskönyvi és ifjúsági énekeket. Csütörtökön a hagyományoknak megfelelően Kása Zsolt és Melinda vezette a táncházat. Az utolsó estén Szászrégenből érkezett dicsőítő csapat, a táborlakók nemcsak hallgatták a Sófárt, hanem csatlakoztak is az énekléshez.

Minden tábor legfelemelőbb pillanatai közé tartozik a tábortűz, ahol a fiatalok visszatekintenek az elmúlt napokra, és jelen esetben kérlelik a vezetőket: hadd maradhassanak még egy hetet. Az idei tábor mindenképpen többletet hozott azáltal, hogy a táborvégi hangulatot „csatornázni” akarták a szervezők, (Rácz Ervin felelősségvállalásával) mégpedig a legszentebbel: az úrvacsora vételével. A szereztetési Ige közlése után, a rendkívül fegyelmezett, egész héten Igét hallgató ifjak egy cetlire írhatták vétkeiket, melytől jelképesen úgy szabadultak, hogy azokat kereszt alatti dobozba gyűjtötték, majd tűzbe dobták. Ezután ölelést kaptak, majd az úrvacsora vétele után pedig Krisztus parancsa szerint a lábmosást is átélhették.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: