2010-01-27 15:25:18• hírek • Parajdi Andrea

Ilyés munkát adna a nyugdíjasoknak

Nyugdíjas önkénteseket foglalkoztatna a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal, elsősorban azoknak adnának feladatot, akiknek az aktív munkaidejük alatt felhalmozott szakmai tudásukat hasznosítani lehetne. Ilyés Gyula polgármester szerint nyugdíjasok ellenőrizhetnék például az utakon folyó munkálatok menetét, vagy különböző építkezéseket.

Ha elsőre furcsának is hangzik, mégsem lennénk mi az elsők, akik a nyugdíjas éveit élő korosztály szakmai tudását hasznosítanák közösségi érdekek miatt. Nyugaton egyre népszerűbb és egyre jobban működik az idős korosztály „munkába fogása", hiszen számos helyen felismerték már, hogy a nyugdíjasok többségét nem lehet egy lerobbant generációnak, egy ellátásra szoruló kisebbségnek tartani, hiszen közülük még mindig nagyon sokan aktivizálható részei a társadalomnak.

Az ENSZ előrejelzései szerint 2050-re az európai népesség harmada 60 évesnél idősebb lesz, és a jelenleginél ötször több 80 év fölötti ember él majd a világon. Éppen amiatt, hogy Európa egyre jobban öregszik, egyre sürgetőbb az idősekkel kapcsolatos szemléletváltás, főleg azért is, mert a statisztikák szerint a 65 év felettieknek mindössze az 1/3-a szorul gondozásra.

Nyugaton már számtalan szervezet igyekszik önkéntes munkára buzdítani a nyugdíjasokat, hiszen tevékenységük, segítő szolgáltatásuk révén csökken a gondozott idősek száma. A jelenség Románia szerte is megfigyelhető, azonban az önkéntes munka egyelőre még gyerekcipőben jár nem csak a nyugdíjasok, hanem a fiatalok körében is. Szakorvosok azt mondják, hogy a nyugdíjasok nem csak a közösségéért, hanem saját életükért is tesznek azzal, hogy önkéntes munkát vállalnak: azok élnek a legtovább, akik fizikálisan, mentálisan és szociálisan is aktívak tudnak maradni.

Ugyancsak az önkéntesség javára írható, hogy az időskori magány és az ebből fakadó hiábavalóság érzése aktív nyugdíjasoknál ritkán jelentkezik, hiszen ilyenkor újból átélhetik, hogy szükség van a munkájukra, és érezhetik, hogy az a tudás, amelynek birtokában vannak a felnövekvő generáció számára igazi tapasztalatforrás.


Nyugdíjas önkénteseket foglalkoztatna a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal
Nyugdíjas önkénteseket foglalkoztatna a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal


Ezeket az előnyöket szeretnék Szatmárnémetiben is kihasználni a nyugdíjasok foglalkoztatásával. Ilyés Gyula polgármester a szerdán tartott sajtótájékoztatóján elmondta, megkereste őt Mircea Marian, a Szatmár Megyei Nyugdíjasok Egyesületének elnöke azzal az ajánlattal, hogy több idős ember is lenne, aki szívesen vállalna önkéntes munkát a hivatalnál.

-Az ötlet tetszett ezért abban maradtunk, hogy gondolkodni fogunk rajta, miben is lehetnének segítségünkre a nyugdíjasok"- mondta a polgármester, aki úgy véli nagy szükség lenne olyan szakemberekre, akik egy bizonyos területen jelentős tapasztalattal rendelkeznek. „Ha csak azt vesszük alapul, hogy a hivatalnál két építészmérnök dolgozik, elkelne melléjük néhány olyan ember, aki jártas ebben az ágazatban. A munkaerőhiány miatt számtalan építkezést, és útkorrekciót nem tudunk megfelelőképpen ellenőrizni, s ahogyan az ismert a törvények sem teszik lehetővé, hogy új alkalmazottakkal bővítsük az apparátusunkat " - magyarázza Ilyés, aki szívesen hatalmazna fel nyugdíjasokat bizonyos feladatkörök elvégzésére.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: