2011-10-01 15:18:33• hírek • Szatmar.ro

Ilyés keményebb volt, mint a müncheni polgármester

„Szeretettel üdvözlök mindenkit, ezennel megnyitom az első szatmári Oktoberfestet, mindenkinek jó szórakozást kívánok", hangzott el Ilyés Gyula szájából szombat délelőtt fél tizenkettő körül a Szabadság téren, a DanaI hotel előtt. Ez volt ugyanakkor a dolog könnyebbik része, előtte ugyanis a polgármesterre egy igen felelősségteljes feladat várt: meg kellett csapolnia a hordót.

Első hallásra persze ez apróságnak tűnik, csakhogy a müncheni hagyományok szerint amennyiben a polgármesternek nem sikerül megnyitnia a hordót, akkor elmarad az ünnepség. Bár a bajor metropolis első emberének idén csak két kalapácsütésre volt szüksége, előfordult már, hogy tizenkilenc ütésig kellett várni.

Szatmárnémeti polgármesterének viszont egy csapásra megnyílt a folyékony kincset rejtő hordó, amire az összeesküvés-elméletek hívei között felmerült a gondolat: Romániában nem csak a labdarúgásban bundáznak, de a sörcsapolásban is.

Münchenben a második létfontosságú momentum, hogy Bajorország miniszterelnöke megtudja-e inni, lehetőleg egy húzásból, az első korsó sört. Szombat délelőtt Csehi Árpádot, a Megyei Tanács elnökét ütötték ad-hoc miniszterelnökké és ő nem is okozott csalódást! Két apró pihenővel ugyan, de 23 másodperc alatt megitta az ünnepélyes első korsó sört. Ezt követően aztán Ilyés teljes felelőssége tudatában jelenthette ki, hogy az első szatmári Oktoberfest kezdetét vette.

A hivatalos megnyitó záróaktusaként a Ilyés, Csehi, továbbá Carol König, a Művelődési Minisztérium kisebbségi és vallásügyi főosztályának igazgatója, Radu Giurca prefektus, Adrian Stef, a Megyei Tanács alelnöke és Kereskényi Gábor alpolgármester valamint több fúvószenekar és a jelenlévők alkotta ünnepélyes karaván a Szabadság teret megkerülve végighaladt az I.C.Bratianu sugárúton a Vasile Lucaciu útig, majd az 1918 december 20 utcán visszatért a Székesegyház elé, ahonnan buszok szállították ki az első vendégeket a Károlyi út végén, a DanaII hotel mögött felállított óriási sátorhoz. Ott aztán a német sörök, kolbászspecialitások és igazi bajor zene várta az érkezőket. Na meg határtalan jókedv.

És így megy ez majd szombat éjfélig, vasárnap pedig 10 órától 24.00 óráig.

Fontos megjegyezni, hogy a Transurban buszai minden egész órában indul az I.C.Bratianu megállóból a sátort felé, onnan pedig minden fél órában érkezik vissza a városközpontba.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: