2008-11-27 15:40:49• hírek • Szatmár.ro

Ilyés Gyula üzenete

Ilyés Gyula, Szatmárnémeti polgármesterének a hétvégi választásokkal kapcsolatos üzenete:

Tisztelt szatmárnémeti választópolgárok!

Vasárnap, 2008 november 30-án általános választásokra kerül sor az országban, annak minden településén. Az ország törvényhozó testületeinek a Képviselőháznak és a Szenátusnak a képviselőt választjuk meg ezúttal, mindazok, akik szavazati joggal rendelkezünk, és elmegyünk szavazni. A szatmárnémetiek immár másodjára megválasztott RMDSZ-es polgármestereként kötelességemnek tartom, hogy ebből az alkalomból felhívjam szeretett városunk, Szatmárnémeti polgárainak figyelmét arra, hogy fontos az, hogy: ÉLJÜNK MINÉL TÖBBEN SZAVAZATI JOGUNKKAL!

Képviselő- és szenátorjelöltjeink kampányaik során ismertették Önökkel, hogy mit akarnak majd képviselni a megalakuló parlamentben, mit folytatnak, vagy mit tesznek majd másként az elkövetkező években.

Nekünk itt, Szatmárnémetiben és Szatmár megyében, mindenkoron a helyi specifikumokat szem előtt tartva kell döntenünk minden voksoláskor. Beleszólási és cselekvési joghoz kell jussunk a következő négy évben is, hogy megyénk, városunk fejlődésére elkötelezett vezetést támogató központi hatalom működjék tovább is Romániában.

 

Országos választások alkalmával azonban túl kell néznünk a város és megye határain, tudatosodnia kell mindannyiunkban: az erdélyi magyarságot a román parlamentben képviselő RMDSZ-jelenlét fontossága. Túlmutat ez a jelenlét fontossága megyén és a városon, sőt joggal jelenthetjük ki, hogy országhatáron is. Az RMDSZ parlamenti, kormányzati, és önkormányzati jelenléte Romániában Kárpát-medencei fontosságú tényezőként értékelhető. Aki ezt a kiegyensúlyozó szerepet nem látja, vagy nem akarja látni, nézze csak meg mi történik Szlovákiában ...Visszatérve helyi dolgainkra: a törvényhozásban való RMDSZ- képviselet segíti hozzá magyar közösségünket, hogy a helyhatósági választásokon mandátumot nyert helyi, önkormányzati vezetők munkája a megye és a város polgárai által elvárt irányba, a megye és településeinek további társadalmi és gazdasági fejlesztésének irányába hasson.

A szatmárnémeti közösségünk mindennapi életébe hozott tagadhatatlan pozitív változások: az állandósult infrastrukturális fejlesztések, az élhetőbb, tisztább város, a munkahelyeket adó, (sőt a gazdasági recesszió körülményei között egyelőre munkahelyeket megtartó) város, a tanulási lehetőségek széles skáláját kínáló város, mind mind azt bizonyítják, hogy jól politizáltunk, az adott lehetőségekkel élni tudó, jó gazdakezekben van az irányítás.

Itt és most a MI, KÖZÖS felelősségünk a cselekvés, holnapunkat miként éljük majd meg. Mindezek figyelembevételével kérem Önöket, minél nagyobb számban menjenek el szavazni vasárnap és szavazzanak az RMDSZ jelöltjeire.

 

Ilyés Gyula

Szatmárnémeti város polgármestere

 

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: