2017-02-16 11:50:08• hírek • Szatmár.ro

Ilyenre tervezik a NEPI szatmári bevásárlóközpontját

Új terveket tartalmazó fotó került a szatmári sajtó birtokába.

A New Europe Property Investments egy ideje már tervezi szatmárnémeti bevásárlóközpontjának a megépítését, a történet viszont meglehetősen sok fordulatot vett ez alatt az időszak alatt. A legtöbb gondjuk a területekkel volt, a Károlyi úton felépítendő bevásárlóközpont helyére eredetileg sportcsarnok épült volna. Aztán a helyi tanács megváltoztatta a terület "rendeltetését", emiatt az egykoron kisajátított területeket visszakaphatták - pontosabban visszavásárolhatták - egykori tulajdonosaik. Sokan úgy gondolták, hogy a plázaépítőknek jó drágán adhatják majd el a földeket, hiszen azoknak nagy szükségük van ezekre. Mások azért próbáltak akár horribilis áron is hozzájutni a földekhez, hogy megakadályozzák az építést - persze saját üzleti érdekeik miatt.

A birtokolt terület méretével együtt változott a tervbe vett bevásárlóközpont területe is: volt szó 23 ezer négyzetméterről, aztán 18 ezerre csökkent a felület, most viszont, hogy a vártnál is több területet tudtak megszerezni, már egy 28 ezer négyzetméteres plázáról beszélnek. A tervek is változtak, cikkünkhöz csatolva a legfrissebb terv látható, amit a presasm.ro szerzett meg a tervezőktől.

A NEPI befektetési alap számítása szerint 288 ezer olyan potenciális vevője lehet a kereskedelmi központnak, akik otthonuktól 45 perc autózással meg tudják közelíteni a plázát.

A tervek szerint a plázaépítés az idei év elején kezdődik - információink szerint a földterület megtisztítását már meg is kezdték -, az ünnepélyes átadást pedig az év végére tervezik.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: