2020-03-15 17:33:14• hírek • Bede Emőke

Ilyen volt a ragály első hónapja Szatmár megyében

Napra pontosan egy hónappal ezelőtt hunyt el a Covid-2019, azaz az új típusú koronavírus első Ázsián kívüli áldozata, méghozzá Franciaroszágban. Azóta a fertőzés világjárvánnyá nőtte ki magát, az országok egymás után zárják le határaikat, így igyekezve gátat szabni a vírus térhódításának.

Ezen a napon, azaz február 15-én Szatmár megyében is óvintézkedéseket vezettek be: a petei, a csanálosi és a halmi határátkelőn egészségügyi személyzet vizsgálta mindazokat, akik Ázsiából érkeztek illetve egyformanyomtatványt is ki kellett tölteniük, melyben saját egészségügyi állapotukról és utazásukról nyilatkoztak. Február 23-tól már azoknak is alá kellett vetniük magukat e procedúrának, akik a fertőzés európai epicentrumaként emlegetett Olaszországból tértek haza, majd lassan a sárga és vörös zónák egyre több európai területet foglaltak be.


A lakhely elkülönítés bevezetése óta Szatmár megyében mintegy 322 személyt vetettek alá ezen óvintézkedésnek. 196 fő esetében már lejárt a 14 napos „kényszerpihenő”, 126 személynek pedig még várnia kell néhány napot, míg újra elhagyhatja otthonát.


Február 27-én rendkívüli ülésre hívták össze a Szatmár megyei háziorvosokat, melynek során arról tájékoztatták őket, hogy milyen szerepük lesz a koronavírus körül kialakult helyzet kezelésében, illetve hogy hogyan tarthatják a kapcsolatot a lakhelyi elkülönítés alatt álló páciensekkel. Március 3-án Olaszország sárga jelzése vörösre váltott. Ez azt jelentette, hogy mindazon Szatmár megyei lakosokat, akik az olasz csizmából tértek haza, a határátkelőtől egyenesen az intézményes karanténok egyikébe szállították, a más megyék lakóit pedig rendőrségi vagy csendőrségi kísérlettel juttatták el a lakhelyüknek megfelelő karanténközpontokba.



Az óvintézkedés bevezetése óta összesen 537 olyan személy lépte át Szatmár megye határát, aki automatikusan intézményes karanténba került. Természetesen ezeknek jelentős részét, szám szerint 491-et hatósággi kísérettel szállították át a lakhelyüknek megfelelő megye valamelyik központjába. Jelen pillanatban (március 15.) megyénkben 44 személyt tartanak a karanténként kijelölt központokban.


A Szatmár Megyei Közegészségügyi Igazgatóság munkatársai eddig összesen 109 mintát küldtek el a kolozsvári laboratóriumba. 76-tal kapcsolatban már visszaküldték az eredmény, s szerencsére egyelőre csak két esetben hozott pozitív eredményt a laborvizsgálat. Az első, Szatmár megyében diagnosztizált fertőzött egy Iasi megyei fiatalember volt, a másik pedig egy megyénkbeli férfi, kiket azóta a kolozsvári Fertőző Betegségek Kórházában kezelnek.


A Szatmár.ro továbbra is élénk figyelemmel kíséri a koronavírus helyzetének hazai és külföldi alakulását, így érdemes követni a Facebook-oldalunkat, illetve lehet csatlakozni a Facebook-csoportunkba is.


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: