2011-07-25 18:35:43• hírek • Szatmar.ro

Ilyen még nem volt

Úttörő tehetségkutató versenyt szervez július 30.-án az RMDSZ Bihar Megyei Szervezete, melyre Erdély valamennyi pontjáról várják azon amatőr előadókat, akik magyar nóta, operett vagy népdal kategóriában meg szeretnék mutatni tehetségüket.

Fontos feltétel, hogy az előadóknak természetesen élőben kell bemutatniuk énektudásukat a szakavatott zsűri füle hallatára. A három legjobb produkciót bemutató művész színpadra léphet október végén Szegeden, ahol Vajdaság valamint Szeged környékének legjobbjaival vetheti össze tehetségét. A szegedi döntőben értékes díjakat lehet nyerni, így az első helyezett 30.000 forintot, a második 15.000 forintot, a harmadik pedig 10.000 forintot tehet zsebre.

A nagyváradi versenyre július 30.-án, szombaton kerül sor a Sas Palota Árkádia Színpadján, a vetélkedőre pedig július 27.-ig várják a jelentkezőket a czvkati@yahoo.com email címen vagy a 004-0259-435771 telefonszámon. Részvételi hozzájárulást nem kell fizetni, ugyanakkor az utazást és az aznapi étkezést a jelentkezőknek saját maguknak kell megoldaniuk.

A jelentkezésnek tartalmaznia kell az énekes nevét, címét, pontos elérhetőségét (telefon/fax, email, pontos lakcím), valamint a szabadon választott három énekszámot.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: