2013-04-03 15:22:58• hírek • Póti Orsolya

Ikonkiállítás nyílt az Aurel Popp Emlékházban

Üvegfestményekből nyílt kiállítás április 3-én a Szatmár Megyei Múzeum égisze alatt működő Aurel Popp Emlékházban. Ez alkalommal Vidámi Klára rajztanárnő diákjai mutatták be ikonfestményeiket.

A Ioan Creanga Gimnázium és a 10-es Számú Gimnázium diákjainak üvegfestményeit tekinthetik meg mindazok, akik április 3-tól az Aurel Popp Emlékházba (Aurel Popp utca 18 szám) látogatnak. A két gimnázium diákjai Vidámi Klára rajztanárnő irányításával sajátították el az üvegfestés technikáját.

Ez a technika a diákok számára még újdonságnak számított, hiszen a suliban elsősorban színes ceruzákkal, vízfestékekkel és zsírkrétákkal művészkedhetnek. Azonban a tanulóknak lehetőségük nyílt egy egyszerű és mégis különleges technikával megismerkedni, melynek keretében üveglapra dolgozhattak speciális festékekkel.

A rajzórákat tartó tanárnő javaslatára a tanulók a húsvéti ünnepkörrel kapcsolatos témákat festettek meg, így Jézus feltámadását vagy a keresztre feszítést.

„A gyermekrajz, még a legegyszerűbb rajz is, a gyermek lelkéből indul ki. Minden egyes itt kiállított festmény üzenetet hordoz: „beszél" a közelgő ünnepről, a szeretetről, a szépről. Örüljünk együtt az alkotásoknak, higgyük el, hogy fantáziában egyik gyermek sem szenved hiányt." - mondta el a tanárnő.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: