2020-06-28 07:53:49• hírek • Bede Emőke

Így változtak a Szatmár megyei diákok jegyei az óvások elbíráslása után

Amint arról korábban több alkalommal is beszámoltunk, a Szatmár megyei, nyolcadik osztályt végzett diákok közül 2365-en jelentek meg az általános iskolai tanulmányokat lezáró vizsgán, és közülük – a speciális körülmények ellenére – 1874 tanulónak sikerült legalább 5-ös osztályzatot elérnie, mi több, öt diák 10-es átlagosztályzattal zárta a felmérők sorát. Az elsődleges eredményekkel azonban 85 diák nem volt elégedett, így élt az óvás adta lehetőséggel.

A Szatmár Megyei Tanfelügyelőség által híroldalunknak eljuttatott kimutatás szerint az óvások elbírálása után az átmenő jegyet szerzők aránya nem változott, továbbra is 79,24 százalék maradt. Nőtt ugyanakkor a színtízesre vizsgázók száma, a fentebb említett öt diákhoz további kettő is csatlakozott.


Román nyelv és irodalomból 1969 diáknak (83,05 százalék) sikerült legalább 5-ös áltagosztályzatot elérnie, 34-en pedig maximális teljesítményt nyújtottak, melyet a javító tanárok 10-essel honoráltak. A matematika némiképp nehezebbnek bizonyult, hiszen csak 1693 diáknak (71,56 százalék) sikerült 5-öst vagy annál nagyobb jegyet szereznie, 10-est pedig 28 diák zsebelt be. Anyanyelvből 629-en (93,74 százalék) kaptak legalább 5-öst, 18-an pedig meg sem álltak a 10-esig.


A 85 óvás elbírálása után 5 dolgozatra változatlan jegy került, 55-re nagyobbat írtak, 25 alkalommal azonban a javító tanárok úgy ítélték meg, hogy az első körös javítás túl megengedő volt, ezért a vizsgázó kisebb jeggyel zárta a vizsgát.


Országos adatok

892 tanuló színtízessel vette a próbákat, ez csaknem duplája a tavaly hibátlanul vizsgázók számának (459). Román nyelv- és irodalomból 135.242 tanuló (84%) 5-ös vagy annál magasabb pontszámmal fejezte be a vizsgát, közülük 4699-en 10-est kaptak. Matematikából 112.721 tanuló (70,2%) ment át, 3335-en hibátlanul oldották meg a feladatsort. Anyanyelv és az irodalomból 8.898 (93,1%) vizsgázó kapott legalább 5-ös vagy annál magasabb osztályzatot, 143-an 10-essel abszolválták a próbát. A részvételi arány 93%-os volt, a 172.531 beiratkozott tanulóból 160.468 jelent meg a vizsgán. Hét tanulót csalási kísérlet miatt kizártak.


2020-ban a koronavírus-járvány miatt rendhagyó körülmények között került sor az országos vizsgákra, az oktatási és az egészségügyi minisztérium közös rendeletben szabta meg, milyen szabályokat kell betartani a vizsgaközpontokban. Azok a tanulók, akik testhőmérséklete meghaladta a 37,3 Celsius-fokot, akik a COVID-19 járvány miatt karanténban vagy otthoni elszigetelésben voltak, valamint azok, akik más orvosi okból nem tudtak megjelenni a vizsgán, részt vehetnek a jövő heti, soron kívüli képességfelmérőn.


A képességvizsgán szerzett jegyek átlaga 80 százalékos arányban számít bele a felvételijegybe, a fennmaradó 20 százalékot az 5-8. osztály tanulmányi átlaga adja. A sikeresen vizsgázott tanulóknak július 2-a és 6-a között kell kitölteniük a beiratkozási lapot, amelyen fontossági sorrendben több intézményt is megjelölhetnek, ahol tanulmányaikat folytatni szeretnék. A számítógépes elosztásra július 10-én kerül sor.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: