2009-03-03 18:40:27• hírek • Szatmar.ro

Így választunk mi kapitányt!

Három nap kaszárnya-fogság után kínai kapitány lehet, de a jelenlegi edzőnek nincs esélye.

Már a nyári olimpia előtt sokan mondták, hogy valami bűzlik Pekingben, igaz, ők elsősorban a várost körülzáró szmogra gondoltak. Ám valami más is lehet a levegőben, figyelembe véve azokat az „érveket", melyek alapján az új kínai szövetségi kapitányt megválasztják.

 

A.jelentkezők ugyanis három teljes napot kénytelenek majd egy kaszárnyában eltölteni, ahol igen fontos próbatételek várnak rájuk. Elsősorban tartaniuk kell majd egy tizenöt perces beszédet, majd három óra alatt ki kell tölteniük egy, vélhetően nem túl rövid, kérdőívet. Azt, hogy mi állhat a kérdőívben az olvasó fantáziájára bízzuk, akárcsak azt, hogy mivel töltik majd a fennmaradó időt, erről ugyanis nem szól a fáma.

Az igen kecsegtető állásra összesen négyen jelentkeztek, mindannyian kínaiak. Közöttük van a jelenlegi kapitány, Yin Tiesheng is, aki csak abban bízhat, hogy a riválisai visszalépnek. „ Nem izgulok túlságosan, sejtem, hogy nem engem választanak majd. Nem jutottunk ki a 2010-es világbajnokságra és a pekingi olimpián sem tudtunk megnyerni egy árva meccset sem, csak egy gólig jutottunk" magyarázta a szakember.

Nézze meg a Kína-Irak meccs összefoglalóját.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: