2020-02-14 11:18:49• hírek • Bede Emőke

Így áll jelenleg Szatmárnémeti régi és új központjának korszerűsítési ügye

Mióta a helyi médiában megjelent a hír, mely szerint Szatmárnémeti régi és új központja is megújul, a lakosság különös figyelemmel követi az ügy alakulását. Hogy e téren mindenki tiszta képet kaphasson, Kereskényi Gábor polgármester csütörtöki sajtótájékoztatóján részletesen ismertette, milyen fázisban vannak jelenleg ezek a projektek.

„A város új központjának korszerűsítése több összetevő függvénye. Ami magát az új központot illeti, aláírtuk a szerződést, már dolgoznak a terveken, és bízunk benne, hogy hamarosan a tényleges kivitelezés is elkezdődhet. Ami a projekt másik felét, azaz a Szamos felett átívelő gyalogos- és biciklis hidat illeti, immár kétszer is eredménytelenül zárult a közbeszerzési eljárás. Ennek okán nemrégiben újrakalkuláltuk az erre a célra szánt költségbecslést, és vélhetően a jövő hét folyamán újból kiírjuk majd a licitet” – ismertette a helyzet jelenlegi állását a városvezető.



A régi központ korszerűsítésére kiírt közbeszerzési eljárás már lezajlott, jelenleg folyik a beérkezett ajánlatok elbírálása – folytatta Kereskényi. Hozzátette: bíznak benne, hogy néhány héten belül sor kerülhet a szerződés aláírására is. Maskulik Csaba városmenedszer a polgármester által elmondottakkal kapcsolatban még arra hívta fel a figyelmet, hogy a régi központra vonatkozó építkezési engedélyt csak azt követően tudják kiadni, hogy elkészült az övezet zonális rendezési terve (PUZ).


A városmenedzser emellett arról is beszámolt, hogy jó ütemben halad a szatmárnémeti Fabricii utcára tervezett buszterminál ügye is: egy rövid tervezési fázis után, akár már április-május környékén el is kezdődhet a tényleges kivitelezés Ezzel egy időben pedig megérkezhetnek az első hibrid hajtású autóbuszok is a városba – világított rá Maskulik.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: