2009-03-26 16:49:43• hírek • Parajdi Andrea

Négy millió lejt kértek

Nem lehet még tudni Tasnád városa mikor kaphatja meg egy új Polgármesteri Hivatal megépítésére a kormánytámogatást. Véron András, a település polgármester elmondta: számítanak a pénzösszegre, hiszen jelenleg három épületben fejti ki tevékenységét az Önkormányzat.

A Tasnádi Polgármesteri Hivatal egyik fala február 17-én, a reggeli órákban dőlt össze. Már három évvel korábban olyan szakvélemény született, amely szerint le kéne bontani a teljes épületet, hiszen annak egyik oldala már süllyedni kezdett. Pénzhiány miatt nem történt előrelépés az ügyben , így a kiköltözésre sajnos a katasztrófa következtében került sor. Az épület leomlása során nem történt személyi sérülés, ám az Önkormányzat tevékenységének kifejtése nagyban megnehezült.

-Három helyen működik a Tasnádi Polgármesteri Hivatal oda kellett húzódnunk, ahol helyet kaptunk - ecseteli Véron András polgármester a szerencsétlenség következményeit.

Mint kiderült a Szatmár Megyei Tanács már megtette a szükséges lépéseket, előkészített és elküldött egy kormányhatározatot, amelyben 4 millió lej támogatást kért az államtól. A határozattervezet alapján idén két, míg jövőre újabb két millió lejt kellene kiutaljon a kormány Tasnád városának.

-Három minisztériumon kell átmenjen a kérvényünk, mielőtt jóváhagyásra kerül. Jelenleg sajnos a bizonytalanságban élünk, semmilyen tájékoztatást nem kaptunk afelől, hogy melyik kormányülésen terjesztik elő a kérdést - tájékoztat Véron.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: