2014-09-25 17:31:29• hírek • Nagykároly.ro

Igen Szent Flóriánra

Karszalaggal tiltakoztak legutóbb a nagykárolyi liberálisok amiatt, hogy a tanácsbeli többség nem szavazza meg az elképzelésüket, a csütörtökön megtartott gyűlésről pedig egy idő után kivonultak. „Természetesen" a szoborügy okán érezték fontosnak szemléltetni nemtetszésüket.

Egyébként az a hír - legalábbis információink szerint -, hogy a megyei kulturális szakhivatal jóváhagyta, hogy bronzból, az eredeti méreteinek megfelelő Szent Flórián-szobor óvja a nagykárolyiakat. Mint korábban már beszámoltunk róla - ide kattintva olvashatja újra a híradásunkat -, egy helyi vállalkozó saját költségén kiönteti az eredetivel megegyező alkotást. Érdeklődésünkre elmondta, hogy nagyon örül a pozitív fejleménynek, egyébként már javában készítik a szobrot. A közeljövőben hozzáfognak az alap kialakításához is. Elképzelései szerint kisebb ünnepség keretében kerülne sor a leleplezésre, mi több, szeretné ha a megyéspüspök fel is szentelné a Szent Flóriánt ábrázoló alkotást.

Politikai jellegű változás is történt a legutóbbi tanácsülés óta. A mostani tanácskozás kezdetén ismertette is a jegyző, hogy Mocanu Alina Loredana és Păuşan Marcel Bujor az ezt ideiglenesen lehetővé tevő sürgősségi kormányrendelet szellemében pártot váltott, és a jövőben a köz érdekeit nem a Nemzeti Liberális Párt (PNL), hanem a Liberális Reformer Párt (PRL) színeiben folytatja. Mindennek az lett az eredménye, hogy az új, szociáldemokrata-közelinek mondott liberális alakulat tagjai nem követték korábbi frakciótársaikat, amikor azok a tanácskozás felénél elhagyták az üléstermet. Ferdinánd román király, majd pedig egy következő napirendi pont keretében Ion I. C. Brătianunak szerettek volna újfent szobrot állítani a főutcán. Az RMDSZ-es többség ez alkalommal is tartózkodott, így az indítvány nem „ment át". A PNL-sek frakcióvezetője, Ilie Ciută kért szót. Kifejtette, hogy nem érti, miért ellenkezik az indítványuk ellen a többség. Mivel okafogyottnak tartja a további eszmecserét, kivonulnak. Egyébként legutóbb szintén nem értették, hogy az általuk szorgalmazott szoborállítás miért nem nyeri el a többiek tetszését, fehér szalaggal tiltakoztak a szerintük igazságtalan hozzáállás ellen.

A látványosnak tervezett tiltakozás amúgy nem váltott ki semmiféle érzelmi reakciót, a tanács többi tagja a továbbiakban nyugodtan végezte a munkáját, és határozatokat hozott a soron következő napirendi pontok ügyében.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: