2016-07-22 10:06:26• hírek • MTI

Igazságszolgáltatás nélkül nem létezhet demokrácia!

A román ügyészek egyesülete "mélységesen ellenzi és helyteleníti" több mint 2700 török bíró letartóztatását és tisztségéből való felfüggesztését - közölte csütörtökön az egyesület.

A román ügyészek szakmai szervezete egy állásfoglalást tett közzé, amelyben kifejtette, nem ért egyet a török bírák elleni megtorló akciókkal, valamint egy alkotmánybíró letartóztatásával. Úgy vélik, hogy egy ország bíráinak tömeges letartóztatása az igazságszolgáltatás hatalmi ágként való lenézését jelenti. Hozzátették: az igazságszolgáltatás nélkül nem létezhet demokrácia.

Az ügyészek kéréssel fordultak a legfelső bírói tanácshoz, a román igazságszolgáltatás legfőbb szakmai szervezetéhez, hogy kezdeményezzen valamennyi európai szakmai testvérszervezetnél egy közös állásfoglalást a törökországi állapotokkal kapcsolatban. Azt szeretnék, hogy az európai bírói tanácsok foglaljanak állást közösen a bírák jogállását szabályozó általános elvek törökországi tiszteletben tartása mellett.  

Az ügyészek szakmai szervezete hangsúlyozta, hogy a bűnösséget csak egyénileg lehet megállapítani az alapvető emberi jogok tiszteletben tartásával.

Hasonló tiltakozó állásfoglalást tett közzé szerdán a romániai jogászok egyesülete is. Csütörtökön Törökország bukaresti nagykövetsége előtt mintegy húsz ember tüntetett némán a múlt pénteki sikertelen puccskísérlet után a török hatóságok által indított tömeges megtorló intézkedések ellen.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: