2005-10-01 15:28:11• hírek • Szatmár.ro

Igazi zenei élmény

Varnus Xavér tegnap este a zsúfolásig megtelt Székesegyházban orgonált.

 

Valódi zenei csemegében lehetett része annak, aki beiktatta tegnap esti programjába Varnus Xavér orgonakoncertjét. A szatmárnémeti Székesegyházban már a koncert előtt fél órával is alig lehetett ülőhelyet kapni, 19 órától pedig több tucat kint rekedt érdeklődő is a teplom ajtajára ragasztott füllel várta, hogy a virtuóz a billentyűk közé csapjon.

A művészt házigazdaként Schönberger Jenő püspök és Veres István, a koncertet szervező Szatmári Friss Újság főszerkesztője köszöntötte, ezt követően kezdetét vette a koncert.

Xavér virtuózhoz méltón szólaltatta meg az orgonán Bachot, Vivaldit, Albignoni Adaggioját, a Carmina Buranát, de nagy sikernek örvendett Ravel Bolerója is. A művész nemcsak játékával ragadtatta el a közönséget, hanem szellemes összekötő szövege is nagy sikert és tapsot aratott. Sajnálatos módon a finálé egyik halkabb darabját a művész nem játszhatta el, ugyanis a nyári színpadról átdöbörgött az egyesek szerint szintén tehetségesnek tartott Gáspár Laci City Rádió által szervezett koncertje. Ennek ellenére Xavér megígérte visszatér Szatmárnémetibe és eljátssza az elmaradt darabot is.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: