2017-02-14 08:37:42• hírek • Szatmar.ro

Erdei Zsolt lehet a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke

"Azt ígérte, átadja a stafétát nekem. Ha ezt valóban komolyan gondolja, akkor rendkívüli közgyűlésen kell tisztújítást végeznünk, és meg kell szavaztatni az elnök személyét" - nyilatkozta az egykori olimpiai bronzérmes, profi világbajnok az m4sport.hu-nak.

Erdei Zsolt a közelmúltban úgy fogalmazott, hogy ha a boksztársadalom kilencven százaléka támogatná, akkor vállalná az elnökséget, ráadásul azóta rengeteg pozitív visszajelzést kapott ezzel kapcsolatban.

"Mindazok az emberek, akikkel beszélgettünk - főleg edzők, szakosztályvezetők -, az újítás mellett állnak. Mellettünk, mellettem állnak, úgyhogy én abszolút pozitívan tekintek a jövőbe" - tette hozzá a Madárfészek Akadémia vezetője.

Ifj. Balzsay Károly szövetségi kapitány úgy vélekedett, tudatos, felépített, megújulást akaró misszió zajlik a sportágban. "Egy küldetés, amiben sokan benne vagyunk, és most már lehet azt mondani, hogy tömegek állnak mögöttünk. A mostani magyar amatőr ökölvívás belülről akar megújulni, szeretné először a vezetőségváltást" - nyilatkozta ugyancsak az m4sport.hu oldalon.

Hozzátette, ismerik a szükséges jogi folyamatokat, ezért bíznak benne, hogy a tervezett változások néhány héten belül lezajlanak.

Csötönyi Sándor 1996 óta vezeti a szövetséget, jelenlegi mandátuma 2020-ig szól. Az ő kizárólagos joga a MÖSZ rendkívüli tisztújító közgyűlésének összehívása. Legközelebb - áprilisban - csupán évi rendes közgyűlés lesz.

"Nem cáfolom a híreket, de kijelentem, hogy csak Erdei Zsolt javára vagyok hajlandó lemondani az elnöki posztról, mert benne megbízom, és becsületes, tisztességes embernek tartom" - nyilatkozta az MTI-nek hétfő este Csötönyi.

Hozzátette, egy-két részlet még megoldásra vár az ügyben. A váltás egyik módja az lehet, ha az áprilisi közgyűlésen visszalép Erdei javára, akit az elnökség megbízhat az elnöki feladatok ellátásával, ha nincs másik jelentkező. Ha lesz ellenjelölt, akkor válik szükségessé a rendkívüli tisztújító közgyűlés összehívása.

"Már egy ideje gondolkozom ezen. Mindig az volt a célom, hogy olyasvalaki vegye át a posztot, aki a sportágból érkezik, és fontosnak tartom, hogy főállású elnöke legyen a szövetségnek. Ha bárki mással kellene megküzdenem a tisztségért, vállalnám. Ami engem illet, később sem fogok hátat fordítani a boksznak" - fogalmazott Csötönyi.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: