2012-11-09 18:09:32• hírek • Szatmár.ro

Igazi kölcseysek lettek az ötödikesek

Péntek délután az iskola dísztermében tartották meg a kölcseys picuravató ünnepséget.

Hagyomány a Kölcseyben, hogy az ötödikeseket egy ünnepi rendezvény keretein belül avatják igazi kölcseysekké. A Picuravatóra péntek délután került sor, a hatodik, hetedik és nyolcadik osztályosok pedig már hetek óta készültek erre a délutánra. A szervező VIII. osztály humoros műsort adott elő, amelyben megmutatták, hogyan szervezték az ötödikesek számára legfontosabb napot, a VII. osztály pedig egy powerpointos bemutatót készített, hogy bemutassa a legkisebbeknek az iskolát.

A VI. osztály néptánc-előadással készült, és mindenik osztály elénekelte a saját olimpiai himnuszát. Mert a rendezvény tematikája az olimpiai játékok voltak, a kicsik vetélkedőjén például két olimpiai számban is megmérettettek: versírásban és kötélhúzásban.

A több csapatra osztott ötödikesek ping-pong-labda fújásban is versenyeztek, de a legmulatságosabb próba mindenképpen az volt, amikor a tanárokat kellett felismerniük azok fiatalkori képei alapján. A picurokat ez után a nyolcadikosok egy-egy medál átadásával avatták igazi kölcseysekké.

A főgimnázium V. osztályába egyénként 31 diák jár, az osztályfőnökük Sárándi Annamária.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: