Igazi gettó Szatmárnémeti szélén

Szobának nehezen lehet nevezni azokat a lyukakat, amelyekben az emberek laknak. Túlnyomó többségük illegálisan, minden jogi forma nélkül. Se villany, se gáz, se víz, se vécé - van viszont bűz, emberi és állati ürülék, mindent elborító szenny - na meg egy fél játszótér az egyik folyosó végén. Apokaliptikusan csendes mementója ez egy ésszerűtlen kornak. Mindez Szatmárnémetiben.

„Mindent elöntött a szenny/Szeméthegyek eltemetnek, túl kell élni", énekelte 1990-ben a legendás magyar trash metal együttes, a Moby Dick. Mindez lehetne azoknak az embereknek a himnusza, akik a Ion Ghica utca 1. számú tömbházban túlélnek. Mert életnek azt nehezen lehetne nevezni. Túlélési kísérlet az, amelynek azonban a kimenetele ismeretlen. „Mennék én innen kézzel-lábbal, de mondják meg, kinek kell egy 71 éves vénasszony?", teszi fel a szomorú kérdést Tincu Iuliana, született Kiss Julianna magának nap mint nap. Örül, hogy van végre valaki, akinek megmutathatja élete bánatát. Mert elpanaszolni gyakran elpanaszolja: csak az elmúlt egy hét alatt elmondta az alprefektusnak, a kormánybiztosnak, az ombudsmannak - de mondta korábban már a polgármesternek, alpolgármesternek. Most legalább elmondhatja és megmutathatja a sajtónak, „hátha meglátja valaki, hogy milyen körülmények között élünk itt", mondja, miközben látható problémával küzd azzal kapcsolatban, eszik-e vagy isszák az internetnek nevezett „új" csodát.

A Ion Ghica, vagy régi magyar nevén Átló utca végén található két tömbház kálváriája 2001-ben kezdődött, amikor a kommunista rendszer bútorgyár-óriása, az IPL hosszú évek haláltusája után végleg bezárta kapuit. A gyárudvar közelében lévő két tömbházban az üzem alkalmazottai laktak. Hogy a gondoskodó kommunista rendszer milyen körülmények közé kényszerítette őket, arról sok mindent elmond, hogy az 1. számú, négyemeletes blokkban 120 darab, 9 négyzetméteres helyiség (legnagyobb jóindulattal lehet annak nevezni, igazából lyukak azok) van - vécé pedig minden folyosó végén. Volt.

Amikor a gyár bezárt, Tincu Iuliana akkori 40 millió lejt fizetett a szobácskáért. Akkor még volt áram, víz és gáz. Azóta sokan hátrahagyták „lakásaikat". Helyüket hajléktalanok, romák, a társadalom perifériájára szorultak foglalták el. Illegálisan. Amit el lehetett lopni, már elloptak, amit tönkre lehetett tenni, már tönkretettek. Valamennyi közműszolgáltató megszüntette az ellátást - más kérdés, hogy se víz-, se gázcső nincs már a falakon.

„A tavaly 30 lejt fizettem valakiknek, hogy legalább az én folyosómon lévő szobák piszkát takarítsák ki. Azóta hetente 4 liter klórt használok, csak hogy legyen valahogy. Valamivel több, mint négyszáz lejes havi nyugdíjamból vettem magamnak 450 lejes vasajtót és hőszigetelő ablakot. Éjjelente a szívem a torkomban lüktet, amikor ütik-rúgják az ajtómat", meséli a kisnyugdíjas.

Ennél is zavaróbb azonban, hogy másokat kevésbé érdekli az őket körülvevő szenny. „Mit csináljak én egyedül?", teszi fel a tipikus védekező kérdést egy emelettel lentebb egy emberi roncshoz hasonító nő.

A tömbházban hat éve nincs se víz, se gáz, se villany. „Közös pénzből fúrattunk egy kutat, abból szerezzük a vizet, ám az alig iható, sárgul meg. Télen legtöbben fát gyújtanak a lakásban, azzal fűtenek. Nekem nem kell, én bírom a hideget", mondja beletörődő hangon Tincu. „Bárcsak gyújtaná fel valaki ezt a szeméthalmot és égnék benne én is, mert ez így nem élet", teszi hozzá mély lemondással a hangjában.

Ő egyedül lakik a kis helyiségben, mások viszont négyen! Egyszerű vállvonogatás a válasz arra, miként fér el négy személy egy 3x3 méteres lyukban....

A tömbházban alig 10-20 személynek van írásos szerződése. A többiek teljes illegalitásban élnek ott. Mint ahogy vélhetően illegális úton került a második emeleti folyosó végére egy játszótér kelléke - egy csúszda. Egy csipetnyi bűnös ártatlanság a szenny közepette.

„Kutya, macska, patkány, kígyó, hajléktalan, csöves, alkoholista, bűnöző - van itt minden. A másik tömbházban legalább arra való emberek laknak, az néz ki valahogy. Ötezer euró ott egy lakás. Mondják meg, honnan szerezzek én ötezer eurót?", töpreng Tincu Iulianna.

A beletörődés látszata ellenére az idős nő vasakarattal járja évek óta a városi és megye hatóságot. Legutóbb szerdán az ombudsman azt tanácsolta, perelje be az államot... „A választások előtt itt volt Coica és megígérte, hogy mindent elintéz. Azóta még egy bizottság sem járt erre", szól közbe egy másik nő. Ígéretet teszünk, mi is beszélünk az önkormányzat vezetőivel.

„Ismerem a helyzetet, az egy igazi gettó, jelentette ki megkeresésünkre Marcela Papici alpolgármester. A gond azonban az, hogy sem a tömbház, sem a telek nem a polgármesteri hivatal tulajdonában van, hanem az egykori IPL-gyáré. Ez jelenleg felszámolás alatt áll. Az ügyet egy bukaresti cég intézi, akikkel hiába próbáljuk meg felvenni a kapcsolatot. Amikor a gyár bezárt, a két tömbházat a munkásokra hagyták. Amikor a helyzet rosszabbodott, legtöbbet egyszerűen magára hagyták az épületet, ahová beköltöztek illegális házfoglalók. Jelenleg semmilyen jogi lehetőség nincs a polgármesteri hivatal kezében, hisz közpénzt nem fordíthatunk olyan épületre, amely nem a mienk", magyarázta Papici.

Kilátástalanság! Ez az, ami a leginkább a helyzetet jellemzi. Papici csak halkan teszi hozzá, tudomása szerint készülőben egy törvénytervezet, amely az ily módon elhagyott épületeket az önkormányzatok tulajdonába rendeli. „Hogy a városi tanácséba vagy a megyei tanácséba, azt nem tudom. Mint ahogy azt sem, mikor léphet ez életbe", tette hozzá. Szerencsére Szatmárnémetiben ez az egyetlen ilyen helyzetben lévő ingatlan...

Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a környék nem számít a bűnözők gócpontjának. „Nem jellemző, hogy naponta balhék lennének. Tudomásunk van róla, hogy egy-két kisebb lopásért felelős személy ott tengeti életét, azonban környék nem tartozik a problémás környékek közé", mondja Roxana Cristea, a rendőrség sajtószóvivője. Az ottani viszonyokat látva csak az lehet a magyarázat, hogy ilyen körülmények között még az alvilág legkisebb halai sem hajlandóak megbújni.

A tömbház árnyékában szépen felújított családi ház áll. Idilli környezet is lehetne akár - de hát az orrfacsaró bűz oda is átcsap. Hogy is lehetne másként, mikor a lakók vödrökbe végzik el szükségleteiket, majd azokat - más alternatíva híján - egyszerűen kiöntik az ablakon...

„A mocsok, a piszok, a szemét az úr/ A gyomrod, a gyomrod kifordul!/ Mindenkinek elege lett/ Tiszta víz kell/ Patkányok közt/ Hová lett az ember?", kérdezi a Moby Dick is.

Ilyen körülmények között mivé is lehet az ember....