2015-06-14 20:11:48• hírek • Kocsis Zoltán

Három ifjúsági szervezet írt alá együttműködési protokollt

Együttműködési protokollt írtak alá vasárnap délután Szatmárnémetiben a szatmári Magyar Ifjúsági Kezdeményezés (MIK), a Szilágycsehi Ifjúsági Tanács és a Csengeri Gyermek és Ifjúsági Önkormányzati Kiemelkedően Közhasznú Egyesület elnökei.

Amint azt Muresán István, a MIK elnöke elmondta, a három szervezet immár közel másfél éve dolgozik remekül együtt. Az elmúlt hónapokban részt vettek a szatmári Partiumi Magyar Napok, a szilágysági Youth Fest és a csengeri Almafesztivál szervezésében is. A jól funkcionáló, sikeres együttműködés következtében született az ötlet, hogy kapcsolatukat formalizálni kellene. Az erről szóló okiratot Muresán István, Moni Sándor (Szilágycsehi Ifjúsági Tanács) és Balogh Attila (Csengeri Gyermek és Ifjúsági Önkormányzati Kiemelkedően Közhasznú Egyesület) látták el kézjegyükkel vasárnap.

Egymás tevékenységének kölcsönös támogatása, közös rendezvények, tanulmányi és sportversenyek szervezése valamint közös pályázatok elkészítése mellett a három fél fontosnak tartja a nemzeti összetartozás-tudat erősítését, a kulturális örökség ápolását, az anyaországi és a partiumi magyarság kapcsolatrendszerének bővítését, a hazaszeretet erősítő gondolkodásmód erősítését.

A felek megállapodtak abban is, hogy évente három közös elnökségi gyűlést tartanak, melyeknek helyszínei értelemszerűen Szatmárnémeti, Szilágycseh és Csenger lesz.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: