2011-04-29 14:59:13• hírek • Szatmár.ro

Eseménydús Csendesnap

Pénteken tartották az immár hagyományos iskolai ünnepséget, a Csendesnapot a szatmárnémeti Református Gimnáziumban. Ez a nap a lelki feltöltődés jegyében telt az iskola közössége számára.

Osztálytól függően, pálya- és párválasztással kapcsolatos kérdésekkel, vetélkedővel, beszélgetéssel, és sok-sok játékkal töltötték a Csendesnapot az iskola diákjai. A rendezvény, ahogyan az előző években is istentisztelettel vette kezdetét a Láncos-templomban, amelyen Elek Arnold, az iskola volt diákja, jelenleg hatodéves teológus hirdetett igét. Ezt követően Póti Eduárd, a tanintézmény történelemtanára a 300 éves szatmári békéről tartott előadást.

Az ünnepélyes megnyitó után számtalan beszélgetésre sor került, a tizedikesek az érettségről, a tizenegyedikesek a párválasztásról beszélgethetnek, a tizenkettedikesek pedig a tanintézmény jövőjével kapcsolatban oszthatták meg egymással a véleményüket.

Az általános iskolások népi játékokat tanulhattak, amelyeket később be is mutattak, de kézműves foglalkozásokra is sor került, amelyet a délután folyamán kiállítássá rendeztek a diákok.

Természetesen ezúttal sem maradtak el a sportvetélkedők: a különböző évfolyamok a focitornán csaphattak össze, de a sakktudásukat és az asztalitenisz-tehetségüket is megmutathatták a fiatalok.
A nap egy régi tárgyakból összeállított kiállítással és tehetségkutató versennyel zárult.


Izgalmas ügyességi vetélkedők is voltak
Izgalmas ügyességi vetélkedők is voltak


q

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: