2014-06-20 11:27:34• hírek • Szatmár.ro

Ifjúsági Fesztivált szervez a kiskolcsi MIK

Lesz minifoci-bajnokság, vetélkedők, bográcsos-főző verseny és Szatmár megyei zenekarok is fellépnek.

Igen aktív a nemrég létrejött kiskolcsi Magyar Ifjúsági Kezdeményezés, ugyanis már több rendezvényt is lebonyolított az év első felében. Most pedig ismét nagy fába vágták a fejszéjüket a kiskolcsi fiatalok, hiszen a tavaszi pályázati kiírásra leadott kérelmüket a Communitas Alapítvány elfogadta, ennek köszönhetően pedig június 28-án megszervezik az első Ifjúsági Fesztivál.

Az Ifjúsági Fesztivál helyszíne Kiskolcson az óvoda udvara lesz, és a mellette elterülő focipálya, ahol a rendezvényre kilátogatóknak lehetőségük nyílik majd sportolni, szórakozni, vetélkedni. S bár a rendezvény nevében szerepel az ifjúság, a szervezők minden korosztályt szívesen látnap majd az egész nap folyamán, az összes programon.

Az egynapos rendezvény mini labdarúgó-bajnoksággal és bográcsos-főző versennyel rajtol. A bográcsozásra több csapatot is várnak, a jelentkezést június 25-ig lehet benyújtani a szervezőknél! Ezt különböző produkciók, valamint vetélkedők követik, este pedig fergeteges hangulatot teremt a fiatalokból álló szatmári reggea-ska zenekar, a Straight Up, majd a mulatós testvérek, a Bertici Fivérek következnek. A rendezvény zárásaként Dósa Norbert és a Csavargó Együttes gondoskodik majd a jó hangulatról.

Aki bővebb információkat szeretne kapni az Ifjúsági Fesztiválról, azok keressék fel a Kiskolcsi MIK Facebook-oldalát, vagy hívják a következő telefonszámokat: 0746717519-es (Jónás Bernadett - a Kiskolcsi MIK szervezet elnöke), vagy a 0754575307-es (Muresan Karola - a Kiskolcsi MIK szervezet alelnöke) telefonszámokat.

A rendezvény teljes programja:

11:00 - Mini labdarúgó bajnokság valamint bográcsfőző verseny
15:00 - Különféle vetélkedők a fiatalok számára
16:00 - Papp Alexandra produkciója (hegedű)
16:30 - Dance N' Beats csapat (breaktánc)
17:00 - Díjkiosztó (labdarúgó bajnokság eredményhirdetés, bográcsfőző verseny eredményhirdetés)
18:00 - Puskás Csaba (dubstep tánc)
18:30 - Dobrai néptáncosok
19:00 - Szamoskrassói iskolások néptánca
20:00 - Straight Up (reggae és ska)
21:00 - Bertici Fivérek
23:00 - Csavargó Együttes

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: