2012-10-01 12:35:06• hírek • Kocsis Zoltán

Vidám bulival ünnepelték az időseket a Reménység Központban

Három, az idén 90. életévét betöltő személyt köszöntöttek a szatmárnémeti Reménység központban hétfőn az Idősek Nemzetközi Napja alkalmából.

Hauler Magdolna, Schupler Anette és Bauman Brigitta kétnyelvű köszöntőikben elmondták, hogy a 2012-es esztendő az Aktív Öregedés Európai Éve, ezért is van kiemelt szerepe az Idősek Nemzetközi Napjának. Kifejtették, hogy a felgyorsult, rohanó világunkban is fontosak az idősek, hisz több évtizedes tapasztalatukkal mindig segítségünkre lehetnek. „Megtanulhatjuk tőlük a szeretetet, a türelmet, a segíteni akarást", mondta Schupler Anette, a Caritas Szervezet idősgondozói programjainak felelőse.

Ezt követően Rák Mária egy Áprily Lajos-költeménnyel kedveskedett a szép számú hallgatóságnak, majd négy pár mutatta be társainak, mi mindent tanultak Vékony Viktortól: a Loga Dance Tánciskola oktatója két héten keresztül igyekezett bevezetni őket a tangó rejtelmeibe. Végezetül, Loga Lóránt és Loga Hajnalka táncbemutatója után, Bordás Ida szavalta el egyik saját költeményét.

Idén ünnepelték 90. életévüket

Az esemény legmeghatóbb pillanata az volt, amikor az intézmény dolgozói felköszöntötték Sorbán Józsefet, Fülöp Ilonát és Berendi Ilonát. Ők idén töltötték be 90. életévüket. Életkedvüket ezzel együtt nem veszítették el: Józsi bácsi végigtapsolta a tiszteletükre elénekelt közismert születésnapi dalt és bizony kevés hiányzott, hogy táncra ne perdüljön. Megtette viszont az ünnepség végén, amikor jött a sütemény, az üdítő valamint a móka, a kacagás és a közös tánc.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: