2009-11-15 15:46:21• hírek • Szatmár.ro

Idősek vasárnapja Szamosdarán

A helyi időseket ünnepelték vasárnap Szamosdarán.

A helyi református egyházközségben évek óta rendszeresen felköszöntik az idősebb korosztály képviselőit - az idei idősnapot vasárnap délelőtt tartották meg, ünnepi istentisztelettel egybekötve.

A református templomban Versnényi István lelkipásztor az öregek megbecsülésének fontosságáról szólt az egybegyűltekhez:
- Az idősek egy életen át azon fáradoztak, hogy nekünk és a gyerekeinknek jobb legyen: ezt a fáradozást meg kell hálálnunk. Meg kell mutatnunk, hogy az erőben és lélekben megfáradt embereknek támaszt tudunk nyújtani - emelte ki a lelkész.

A helyi önkormányzat nevében Găman Mihály, Pusztadaróc községpolgármestere szólt, aki azt hangsúlyozta ki: úgy kell élnie a mai genarációnak, hogy ugyanolyan maradandó dolgokat hagyjon maga után, mint az idősek - akik templomot, parókiát, utat építettek az évtizedek folyamán. A rendezvény végén a helyi vallásórások és kátéórások verses-zenés műsorral köszöntötték a szamosdarai időseket.


A szamosdarai református egyházközségben évek óta rendszeresen felköszöntik az idősebb korosztály képviselői
A szamosdarai református egyházközségben évek óta rendszeresen felköszöntik az idősebb korosztály képviselői


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: