2011-10-27 12:13:38• hírek • Kocsis Zoltán

Ide-oda teszi a rendőröket a kormány

Hatalmas felháborodással fogadták a helyi rendőrök a belügyminisztérium azon tervezetét, mely a mostani személyzet 80%-át munkahely nélkül hagyná. Ez azonban nem vonná maga utána helyi rendőrség intézményének megszüntetését, mivel a megüresedett posztokat az állami rendőrség munkatársaival töltenék be.

Florin Gazdac, a Szatmárnémeti Helyi Rendőrség vezetője, aki egyben a Romániai Helyi Rendőrségek Szövetségének is az elnöke, a csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, hogy ez városunkban azt jelentené, hogy a mostani 109 emberből 22-nek maradna meg a munkahelye, a megüresedett helyeket pedig a „rendes rendőrség" 112 munkatársával töltenék fel. „Ez már csak azért érthetetlen, mert a helyi rendőrök nagyjából ugyanolyan kiképzést kaptak, mint a rendőrök"- mondta Gazdac.

Ez természetesen kiverte a biztosítékot az országos szövetségnél, mint ahogy az is, hogy ez a lépés nem érvényes a 20.000 lakosnál kevesebbel rendelkező településeken - valamint Bukarest kerületeiben sem.

A Helyi Rendőrség feladatköre a továbbiakban megközelítőleg megegyezik majd az állami rendőrségével, kivéve a közlekedés felügyelete terén, ahol kevesebb jogkörrel lesznek felruházva. Ezen feladatokra az új tervezet szerint ezer lakoshoz „jár" majd egy helyi rendőr, míg az egyéb feladatkörök (kereskedelem, környezetvédelem, építkezések biztonságának ellenőrzésére) ez az arány 1:5.000 lenne.

Az érintettek kifogásolják továbbá, hogy az intézményt csak speciális státussal rendelkező közalkalmazottak vezethetik majd, akiket a rendőrség berkeiből „vezényelnek" majd át. Bírálják továbbá, hogy a tervezet szerint a Helyi Rendőrség már nem a polgármesteri hivatalnak, hanem az állami rendőrségnek lesz az alárendeltje, akárcsak mellesleg a polgármester, ami így a helyi rendőrök számára kétszeres alárendeltséget eredményez. Mindezt alkotmányellenesnek tartják.

A Romániai Helyi Rendőrség Szövetségének Általános Nagygyűlésén október 22.-én megegyeztek arról, hogy a Municípiumok Szövetségének Gyűlésén, amelyre november 11-12.-én Ploiesti-en kerül sor, a polgármesterek elé terjesztik javaslataikat. Már csak azért is, mert a törvény szerint a minisztériumnak ki kell kérnie erről a városvezetők véleményét is.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: